Greenpeace-aktivisták másztak fel a cseh Nemzeti Színházra

Greenpeace-aktivisták másztak fel reggel Prága központjában a cseh Nemzeti Színház történelmi épületére, hogy így tiltakozzanak az észak-csehországi felszíni barnaszén-bányászati régió mérlegelt kiterjesztése ellen.


A környezetvédő aktivisták arra kérik az állampolgárokat, hogy a hét végi előre hozott képviselőházi választáson ne támogassanak olyan politikusokat, akik egyetértenek a bányászati régió kiterjesztésével, mert az néhány település lerombolásával és a környezet megkárosításával járna.

"Azért vagyunk itt, hogy felszólítsuk az embereket: ne szavazzatok a szénre!" - nyilatkozott Jan Rovensky, a Greenpeace egyik csehországi vezetője. Az aktivisták szerint abszurd dolog, hogy a szén miatt régi házakat, műemlékeket bontanának le, és emberek ezreit költöztetnék át más helyre.

peace


A környezetvédők egyik hatalmas transzparensén felhívások olvashatók a bányászati régió kiterjesztésének megakadályozására, míg egy másikon több - főként baloldali - politikus arcképe látható, aki korábban a bányászat kiterjesztése mellett foglalt állást.

Csehországban az 1990-es évek elején született kormánydöntés arról, hogy az északi, felszíni barnaszén-bányászati régiót nem terjesztik ki, de a meglévő bányákat is fokozatosan bezárják, és a területet teljes egészében felújítják. Miután azonban a kutatások szerint Észak-Csehországban hatalmas barnaszénkészletek vannak, egyre inkább erősödik az a vélemény, hogy a döntést felül kell vizsgálni, és a bányászatot ki kell terjeszteni. A téma a politikusokat, a szakértőket és a vállalkozókat is megosztja.

Az évek óta készülő csehországi távlati energetikai fejlesztési koncepció a kérdésben - a hasonló előző dokumentumtól eltérően - nem foglal állást.

süti beállítások módosítása