Demény Péter Boleróját mutatja be a kolozsvári színház

A Kolozsváron élő Demény Péter Bolero című drámáját mutatja be október 26-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház.


Csütörtöki sajtótájékoztatóján Demény Péter elmondta, hogy első drámája, a Bolero az ezredforduló utáni Kolozsváron játszódó családi történet, egy özvegyasszony és felnövő gyermekei elválási problémáit dolgozza fel. A dráma felolvasószínházi előadásban már 2011-ben szerepelt a kolozsvári magyar színház műsorán, most színpadon mutatják be Albu István rendezésében.


A történet helyszínéül szolgáló tömbházlakás termopán ablakai is jelzik, hogy az előadás egyaránt viseli magán a letűnt és az aktuális rendszer jegyeit - fogalmazott a szerző.

 

bolero

Fotó: Biró István, huntheater.ro


Demény Péter megjegyezte: számára is különös élmény, hogy színpadon hangzanak el szövegei, hiszen eddig elsősorban verseket, esszéket, regényeket írt. Hozzátette, hogy az írónak általában nagyon távoli gondja, mi lesz a kötetben, a drámában viszont nem lehet "mellébeszélni", a szerző azonnal szembesül a szövegével, mihelyt azt színpadra állítják.


"Egy kicsit úgy érzem magam, mint az orosz népmesében a sündisznó, akit meg lehetett simogatni" - vallotta Demény Péter. Drámáját elmondása szerint a benne élő feszültségek szülték, és valamennyi témája személyes ihletésű.


A Boleróban Panek Kati, Kézdi Imola, Farkas Loránd és Keresztes Sándor lép színpadra. Albu István rendező különös tapasztalatként említette, hogy az előadás kialakítási folyamatában a szerzőt is maga mellett tudhatta, elképzeléseit megbeszélhette vele. Azt is szerencsésnek mondta, hogy a szerző nyitott volt a próbafolyamat során született ötletek beépítésére.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása