Dunaszerdahelyen is indul a színházi évad

A dunaszerdahelyi kultúrházban is megkezdődött a színházi évad október 24-én. Telt ház előtt vendégszerepelt a Komáromi Jókai Színház, amely Verebes István rendezésében az "Egy hölgy a Maximból" c. bohózatot adta elő.


Ibolya Ildikó, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ igazgatója megköszönte a színházi bérletek megvásárlását, az előadás szünetében pedig pezsgős koccintásra invitálta a mintegy 600 nézőt. Mint mondta, a bérletek vásárlói teszik már évek óta lehetővé, hogy Dunaszerdahely színházkedvelő közönsége színvonalas műsorokat tekinthessen meg.


Az idei évadban hét bemutatót láthat a felvidéki közönség: november 24-én a kassai Thália Színház Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek c. darabját mutatja be, melyet Beke Sándor rendezett. 2014. január 23-án a szigetszentmiklósi Sziget Színház Gömöry Zsolt és Pataky Attila Edda-musicaljét, A kört játssza Pintér Tibor rendezésében.

 

dunaszerdahely muvhaz

Fotó: vmkds.sk

 

A Jókai Színház másodszor is eljön a csallóközi városba, 2014. február 12-én a Magyar Zombi látható Bagó Bertalan rendezésében. Március 20-án a budapesti Körúti Színház mutatja be Marcel Achard A bolond lány c. darabját, a rendező Galambos Zoltán.

 

Duplázik a Sziget Színház is, Szűts - Koltay - Pintér: Trója c. rockoperáját viszik színpadra április 24-én. Az évadzáró előadás pedig a körúti Színházé, május 22-én a Mese habbal c. vígjátékkal érkeznek, Nagy Kati rendezésében.


A dunaszerdahelyi művelődési házban bérleten kívüli előadásokra is sor kerül. Ezek közül a Rivalda előadásában kerül bemutatásra Molier Tartuffe c. színműve október 29-én. A Bánfalvy Ági International Stúdió november 20-án Szabó Magda Abigél című regényének színpadi feldolgozását adja elő.


A zenerajongók számára három előadást kínál a filharmonikus bérlet. November 25-én Illényi Katica lép fel, 2014. február 19-én Farsangi Koncert lesz, április 22-én pedig népszerű klasszikusok hallhatók. Mindhárom előadáson a Győri Filharmonikus Zenekar játszik.

 

Forrás: felvidek.ma

 

süti beállítások módosítása