A csillagos ég - Mohácsi-bemutató a Radnótiban

Október 27-én mutatta be a Radnóti Színház Mohácsi János rendezésében A csillagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet című produkciót. Videónkban az alkotók vallanak a darabról.

olvasoproba02
Ajánló a darab elé:


Ha a balsors régen tép, ugyanakkor megbűnhődtük már a múltat, pedig mindent beleadtunk, illetve majdnem mindent, na jó, de végül is valamennyit tényleg adtunk bele, vagy ha nem is adtunk bele, de az életünk valahogy elfogyott közben, akkor talán a mi hibánk a sikertelenség? Vagy sokkal inkább ellenünk a világ, az Úristen, ellenünk a gravitáció, az elektromos művek, a bankok, a hülyegyerek a szomszédból, a hangyák – a gonosz?

És ha ezután mégis megkapjuk a Kossuth-díjat, az állami támogatást, a vállveregetést, vagy akár csak a mi lelkünket melengető, de a mögöttünk levőnek szánt mosolyt, nem igazol az utólag minket? 

Ez történik kis színházi társulatunkkal is, akiket a napi pocsolyaszagú élet közepén arcul csap a siker: külföldi vendégjáték, és nem is csak az, de hova! 

És hirtelen merünk nagyot mondani, mert az igazság a mi oldalunkon lesz, és aki nem ért egyet, az nem csupán ellenünk van, hanem szánalmasan primitív és agyafúrt gonosz. De ez jutott, mert a nagy világon e kívül nincs másutt számunkra hely: itt élünk, és ebbe fogunk beledögleni.

olvasoproba


Mohácsi János a darabról: 

Az általad rendezett előadások – akár komédia, akár tragédia – általában nagyon viccesek, mint ahogy a Bolha is. Nyomasztó elvárás, hogy legyél vicces?

Nagyon szeretem a vicces dolgokat, a nézők is szeretnek nevetni, a színészek is, és formailag is lényeges dolog a vicc: ha nincs vicc, nincs tragédia sem és fordítva – akkor csak a szürkeség van vagy más egyszínűség, legrosszabb esetben ránk mosolyog az unalom. Ja, és Isó [Mohácsi István – a szerk.] nálam jobban kedveli a humoros cuccokat…

Szinte mindig az öcséd a társszerződ. Isóval ugyanúgy gondolkoztok vagy pont hogy kiegészítitek egymást? Már gyerekkorotokban is színházat játszottatok és természetes volt, hogy együtt fogjátok folytatni?

Az, hogy kiegészítjük egymást, az talán tény. Demokráciahívő vagyok, egyszerűen több szem többet lát, ezért szeretem a színészek hangját is a darab alakításakor, de jöhet súgó-ügyelő is, és ez most nem vicc. Isóval mi vagyunk az első külső szem a darab létrehozásakor. Ja, és a legviccesebb pedig az, hogy gyerekkorunkban soha nem játszottunk színházat, az első közös munkánk az 1999-es nyíregyházi Krétakör volt, akkor meg már nagy gyerekek voltunk. Folytatást itt talál.

Az alkotók a darabról:

 

 

 

Az előadás képei:

fotó: Dömölky Dániel

 

csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 003
1.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 004 
2.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 005 
3.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 006 
4.
 csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 011
5.
 csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 008
6.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 015 
7.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 017 
8.
 csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 020
9.
 csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 023
10.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 027
11.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 100
12.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 089
13.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 078
14.
csillagos eg eloadasfoto domolky daniel WEB 076
15.

 

Mohácsi István – Mohácsi János:
A csillagos ég

avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

Piller Róbert György, Bánk bán Adorjáni Bálint
Szeiler Ferenc, Petur Schneider Zoltán
Ivády András, Tiborc Szervét Tibor
Kövessy Judit, Melinda Andrusko Marcella
Rozgonyi Eszter, Biberach Móga Piroska eh.
Pályi Margit, súgó Martin Márta
Daniss Győző, ügyelő Rétfalvi Tamás
Abonyi Nóra, rendező Szávai Viktória
Tarnay Ernő, igazgató Pál András
Kürthy Géza bácsi, portás Gazsó György
Szöllősiné Hámos Irén, Kulturális- és Sportbizottság Kováts Adél
Hennyei Aranka, PR Petrik Andrea

Más színészek, díszítők, kellékesek, polgármesterek, titkárnők, képviselők, 
világítás, hang, előadás mint főpróba.

Zenészek: Kovács Márton / Lázár Zsigmond, Ágoston Béla, Zságer-Varga Ákos / Wágner-Puskás Péter
Dramaturg: Hárs Anna
Konzultáns: Róbert Gábor

Díszlettervező: Khell Zsolt
A díszlettervező munkatársa: Takács Lilla
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Világítás: Baumgartner Sándor
Zene: Kovács Márton

A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

 

Jegyek kaphatók:
A Radnóti Színház közönségszolgálatánál: Budapest, VI. ker. Nagymező u. 11. (telefon: 321-0600/119, 322-1071) 
és a Radnóti Színház pénztárában (telefon: 343-6792, 321-0600/112.)

 

 

süti beállítások módosítása