Fotókiállítás nyílik a Miskolci Balett tagjairól

Magyarország legfiatalabb kortárs táncegyüttese, a Miskolci Balett tagjai különleges kiállítás főszereplőivé válnak.

 A fiatalok az Avas Szálló klasszikus, mára leromlott belső tereiben álltak modellt Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotóművészeknek. Az így létrejött képeket a nagyközönség is megcsodálhatja szerda estétől a Nagyszínház emeleti előcsarnokában.


Az éjszaka trapézain című kiállítást október 30-án nyitják meg 18.30 órakor Presser Gábor nagyszínházi koncertje előtt. Pilinszky verseivel, performansszal és élőzenei kísérettel készülnek, és szó lesz a Balett idei további terveiről is. 

 
Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotóművészek kiállítását Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója nyitja meg. Fellépnek a Miskolci Balett, valamint a Miskolci Zenekar tagjai.


miskolci balett lanyok foto EderVeraFotó: Éder Vera


Kozma Attila művészeti vezető a Miskolci Balettről:

"2013. tavaszán hosszú évek munkájának gyümölcseként megalakult az önálló Miskolci Balett, ezzel pedig egy új intézmény jelent meg a magyarországi táncművészet térképén. Különösen boldogok vagyunk, hogy a Balett megalakulása egybeesik a Miskolci Nemzeti Színház 190. születésnapjával – idén is megteszünk mindent, hogy újabb színekkel gazdagítsuk az évad műsorát és Miskolc kulturális életét.

Táncosaink továbbra is részt vesznek a zenés és prózai színházi előadások létrehozásában, továbbra is találkozhat velünk a közönség a színház művészbejárója előtt már megszokott formabontó táncos happeningeken, de önálló balettkarként saját bemutatókat is tartunk, évadonként többet. Idei első bemutatónk a Rómeó és Júlia, mely mindenki számára ismerős problémákat feszeget: lehetünk-e boldogok választottunkkal? A szerelem legyőzhető-e? Vagy túléli még a halált is? Új értelmezést kap a klasszikus történet, ugyanis a táncosok nem szavakkal, hanem mozdulatokkal mesélik el, így minden korosztály számára maradandó élményt nyújt majd. Az előadást Kulcsár Noémi rendezi, akinek egy rövidebb munkáját láthatta már a közönség tavaly a négyNEGYED című kortárs táncelőadás keretében. Második bemutatónkkal, a Páros/Páratlan című előadásunkkal februárban jelentkezünk a Csarnokban, tavasszal pedig 3kívánság címmel ismét fiatal koreográfusok munkáit tekintheti meg majd a közönség a Játékszínben.

Láthatóan elfoglalt lesz egész évadban a Miskolci Balett – és ez így van rendjén. E sok munkával célunk az, hogy a Balett egyre színvonalasabb előadásokat hozzon létre, és hogy a tánckar több mint ötvenéves történetének méltó folytatása legyen a 2013/2014-es évadunk is.

Szeretettel várjuk a kedves közönséget idei előadásainkra is!"




 

 

süti beállítások módosítása