Novemberi Katona+ - 3 könyvbemutató és 2 koncert is vár

A Katona József Színház novemberben is várja az érdeklődőket a színház előcsarnokában és a K:antin kávézóban megrendezésre kerülő programjaira.

A Katona+ sorozat két koncerttel, illetve Forgách András, Ungvári Tamás és Tóth Krisztina köteteinek bemutatójával is vár novemberben. Kiss Eszter rendhagyó irodalomórával és diavetítéssel jelentkezik, Ungváry Krisztián pedig új oldaláról is bemutatkozik a K:antin közönségének. A történész, irodalmi művek mellett ugyanis saját borait is elhozza egy estére.

 

Mi vár a Katona+ sorozat novemberi kínálatában?:

 

November 6., 20:00: Akkezdet Phiai koncert a K:antinban


Saiid (Süveg Márk) és Újonc (Závada Péter) 1996-ban kezdték közös zenei pályájukat, akkor még Higher Tone Alliance néven. Saiid ebben az évben már DJ-ként gyakorolt otthon, és az elkövetkező időszakban sorra járta a pesti hiphop klubokat, sport- és rap-rendezvényeket lemezjátszóival. Először csak zeneszerzéssel foglalkoztak, fél év múlva angolul kezdtek el dalszöveget írni. Később úgy döntöttek, magyar nyelvre váltanak, így 1999-ben Akkezdet Phiai néven alakultak újjá. A csapat hivatalos fellépő lemezlovasa - és ezzel harmadik tagja - 2004 óta DJ Frequent (Havas Patrik). A budapesti underground hip-hop trio harmadik tagja (Závada és Süveg mellet) ezúttal Ratkóczy Huba lesz. Velük a Katona előcsarnokában találkozhat a közönség, november 6-án.
Jegyár: 1200Ft.

 

akkezdet

 

November 12., 19:15: A költő és a külvilág - rendhagyó irodalomóra Kiss Eszterrel a Sufniban

Mitől rendhagyó? Attól, hogy egy hagyományos irodalomórával szemben, itt a választott témákat, verseket a résztvevők közösen elemzik ki, beszélik meg. Nem egyoldalú interpretációról van tehát szó, hanem interaktív, egyenrangú eszmecseréről,melyben az érdeklődők egyedi nézőpontból közelíthetnek egy-egy műhöz vagy életúthoz. A havonta egyszer jelentkező, izgalmas irodalomóra minden esetben a hazai költők és a külvilág rájuk gyakorolt hatását vizsgálja. Az első alkalom a "Költőnők, nőköltők" címet viseli. Kiss Eszter ezúttal egészen a 17. századtól követi nyomon a női költők szerepét, helyét a magyar irodalomban, miközben választ keres arra is, hogy mi az alapvető különbség aközött, ha valakiről azt mondjuk, nőköltő vagy ha azt, költőnő.
Jegyár: 1500 Ft.

 

November 17., 11:00: SzeK:rénymatiné - Diavetítés a Katonában

Mesélő: Kiss Eszter
Program:
Átilla - Botond - Rege a csodaszarvasról, Thészeisz és Ariadné diafilmek vetítése
Jegyár: 900Ft.

 

kiss eszter

 

November 19., 20:00: Ed Is On koncert a K:antinban


Tasnádi Bence, a színikritikusok által 2013-ban a legígéretesebb pályakezdőként kitüntetett fiatal színész Ed Is On néven 2005-ben zenekart alapított, melyben énekel és basszusgitározik is. Az alternatív-rockzenét játszó csapat vokalistája a társulat közkedvelt színésznője, Jordán Adél.
A zenekar további tagjai: szólógitár - Várvölgyi Szabolcs, gitár, szintipop - Rokonál Benedek, dobok - Pucsek András.
Amikor leírást kérnek tőlük a bandáról,ezt szokták mondani: "Még nem írnánk le magunkat, ha lehet!"
Előzenekar: Várvölgyi Szabolcs Trió .
Jegyár: 1200Ft 

 

November 20., 19:00:12 nő voltam - Könyvbemutató Forgách Andrással

A szerzővel Závada Pál író beszélget.
A kor nem minden, a korodtól még nem leszel független, érett, felnőtt nő. Forgách András könyvében kislányok, nagylányok, kamaszlányok és első pillantásra érett, felnőtt nők próbálnak meg tényleg felnőni, függetlenedni, szeretnének urai lenni helyzetüknek és kezükbe venni sorsukat.
Hogyan lettem nagylány? – ez a mű egyik fejezetének címe, mely egyúttal tömören összefoglalja annak a marék cukorkának a témáját, melyet a szerző vett magához az angyalok által elé tolt isteni édességes tálról.
A könyvet a Libri Kiadó adja ki.
A belépés ingyenes.

November 21., 19:30: Ungvári Tamás interjúkötetének bemutatója a K:antinban

Különleges vendégek – különleges riporter.
Ungvári Tamás író, műfordító, irodalomtudós régóta népszerű műsorokat készít az ATV-ben, illetve a Klubrádióban.
„Tanár Úr” legemlékezetesebb interjúit gyűjtötte csokorba a Scolar Kiadó. A szokatlan beszélgetős kötetben magánéletéről, munkájáról vall többek között Müller Péter, Kati Marton, Béres Ilona, Vekerdy Tamás, Csernus Imre, Vásáry Tamás, Bereményi Géza, Szinetár Miklós, David Grossman, Závada Pál és Jordán Tamás.
A belépés ingyenes.

 

Ungvari Tamas

 

November 23., 15:00: A londoni mackók – Könyvbemutató a Katonában

November 23-án, szombaton Tóth Krisztina A londoni mackók című első gyerekkönyvének újbóli bemutatására kerül sor a K:antinban. A művet az idén 10 éves Csimota Gyerekkönyvkiadó jelenteti meg ismét. Ez alkalomból Veiszer Alinda Tóth Krisztinával, Takács Mari illusztrátorral és Csányi Dórával beszélget. A könyvből Pelsőczy Réka és két tanítványa: Kókai Tünde és Jéger Zsombor olvas fel részleteket. Az első kiadás 2003-ban az Év gyerekkönyve díjat kapta, a második, bővített kiadás a már ismert Tóth Krisztina versek mellett 11 újat is tartalmaz. A mesekönyvet különleges kollázs technikával Takács Mari tervezte és illusztrálta. Az eseményre gyerekeket és felnőtteket is várunk! A belépés ingyenes.

Tóth Krisztina

 

November 27., 19:00: „Mánia" - Rendhagyó találkozás Ungváry Krisztián történésszel és boraival

November 27-én, szerdán Ungváry Krisztián új oldaláról is bemutatkozik a K:antin közönségének. A történész, irodalmi művek mellett ugyanis saját borait is elhozza erre a különleges eseményre. Az este tervezett programja:
Részlet Tormay Cecile Bújdosó Könyv című művéből. Erdélyi József: Mánia. Irodalmi szerkesztő, moderátor: Fullajtár Andrea.

Jegyár 3900 Ft .
 

süti beállítások módosítása