Törőcsik Franciska: "A hobbimmá vált a megfigyelés"

Törőcsik Franciska többek közt a játék és élet közti határról, a művészeti ágak kapcsolatáról és Törőcsik Marival való találkozásáról mesélt az Elle magazinnak. Lapszemle.

 

Az Elle magazin cikkéből.


"Nem hiszek abban, hiszen kipróbáltam, hogy az egész életemnek csak a színházról kell szólnia. Volt egy-két ilyen évem az egyetem alatt, de beláttam, jobb, ha a saját életemet nem elsősorban színészként élem, különben összemosódik a játék és az élet közti határ, ami azzal jár, hogy egyikben sem tudok elég jó és odaadó lenni. Tudatosan is figyelek arra, hogy kimozduljak. Szerintem csak így maradhat az ember hiteles a színpadon" - hangsúlyozta Törőcsik Franciska az interjúban.

 

"Készülhetnék mániákusan a következő filmekre és előadásokra, de úgy érzem, én ezekkel a kiszakadásokkal is készülök tudat alatt vagy felett a szerepeimre. Nagyon spontán életet élek. Régebben szívesebben terveztem, de a Színművészeti kizökkentett. Amikor még este tizenegykor sem tudtuk a másnapi próbatáblát, át kellett állnom rugalmasabb üzemmódra. Most már kimondottan szeretem az utolsó pillanatban meghozni a döntéseimet, addig úgy képzelem, érlelődik bennem a gondolat. Érdekes módon nem dől rám a világ, épp ellenkezőleg: mindenre marad időm, amit szeretnék" - tette hozzá a színésznő.

 

torocsik franciskaFotó: Falusi Kata, pepitamagazin.com


Törőcsik Franciska elárulta, bizonyossággá vált benne, hogy a művészeti ágak szoros összefüggésben állnak egymással. "A természetet és a szépet nézni, kutatni kell, egy művészembernek ki kell alakítania magában a szépérzéket. Élvezem, hogy beállok egy műalkotás elé, és a látványtól felidéződik bennem egy regény, egy zene, az életemből egy esemény. A Színműn több tanártól hallottam, hogy figyeljük meg az embereket az utcán, lessük a gesztusokat, a megnyilvánulásokat. Az elején nem igazán tudtam ezzel a feladattal mit kezdeni, mára viszont belém épült. Hallgatózom a metrón, figyelem az arcokat, megpróbálom kitalálni, mit dolgoznak, milyen életük van, néha leírom, ha eszembe jut valami, amivel még akarok kezdeni valamit. De a legtöbb dolgot nem írom fel, úgy érzem, ha egyszer kelleni fog, úgyis előjön. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a hobbimmá vált a megfigyelés" - fogalmazott.

 

A színésznő névrokonával, Törőcsik Marival a Swing c. film forgatásán találkozott. Erről is beszámolt. "Hatalmas bókot kaptam az első találkozásunkkor: 'Te eljátszhatnád a Körhintát.' Most, a forgatáson megbeszéltük, ki hova valósi, hogy megbizonyosodjunk, valóban nem vagyunk rokonok. Egyesek azt mondták, ezzel a névvel könnyű dolgom lesz, mások azt, hogy nehéz. Szerintem nem fogja befolyásolni a sorsomat. Nagy élmény volt vele játszani, tanulni tőle, de főleg azokat a pillanatokat értékeltem, amikor a forgatás szüneteiben csak mesélt az életéről."

 

A teljes interjú az Elle magazinban olvasható.

 

süti beállítások módosítása