Keleti Éva képeiből nyílik kiállítás Szegeden

Keleti Éva fotográfus legendás képeiből nyílik kiállítás szombaton délután 4 órakor a Reök-palotában. A magyar fotográfia nagyasszonya már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg.


A Visszapillantás: a kultúra vonzásában címmel nyíló tárlaton többek között olyan színészegyéniségek portréit láthatja majd a közönség, mint Latinovits Zoltán, vagy Ruttkai Éva. A REÖK legújabb kiállításán Keleti Éva Érdemes és Kiváló művész, Prima Primissima díjas fotográfus a fényképezés eszközeivel mutatja be a nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait.

Keleti Éva már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Dolgozott többek között az MTI-nél, az Új Tükör-nél, a World Press Photo-kiállítások hazai bemutatásainál és a Magyar Fotóriporterek Társasága elnökeként. 

 

keleti
Az ELTE fizika-kémia szakos hallgatójaként került gyakornoknak a Magyar Fotó Állami Vállalathoz 1951-ben. Félbehagyta az egyetemet, s a nagy generáció – Langer Klára, Reismann Marian, Hollenzer Béla, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő, Papp Jenő, Botta Ferenc – tagjaitól tanulta a szakmát. 1956-ig a Magyar Fotónál, majd utódjánál az MTI Fotónál dolgozott riporterként.  1976 és 1989 között az Új Tükör című képes hetilap képszerkesztője. Majd az Europress fotóügynökséget vezeti. A magyar fotográfiai közélet meghatározó alakja. Magyar és nemzetközi zsűrik és testületek tagja, elnöke. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a MÚOSZ Fotóriporter Szakosztályának, elnöke volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, tagja a World Press Photo Foundation nemzetközi elnökségének. Számos kiállítást szervezett, s több könyvet szerkesztett.

A január 12-ig látható kiállítást Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója nyitja meg.

süti beállítások módosítása