A Wien Brut Künstlerhaus és a prágai Archa Theatre-rel közös turné keretében különleges chilei dokumentumszínház érkezik a TRAFÓ-ba november 14-én.
Lola Arias Az év, amikor születtem című darabjának szereplői mind a chilei Pinochet-diktatúra időszaka alatt születtek. A személyes családi kordokumentumokra épülő előadásban a színészek fényképeken, leveleken, ruhákon keresztül rekonstruálják szüleik diktatúra alatti életét.
A Trafó ajánlója:
Végtelenül groteszk, máskor szívszorongató jelenetek váltogatják egymást az argentin Lola Arias Az év, amikor születtem című előadásában. Az egyik szereplő apja Pinochet katonai apparátusának dolgozott és közvetve több ezer ember megkínzásáért és kivégzéséért felelt, köztük több, a darabban szereplő színész szüleinek meggyilkolásáért is. Ez az előadást indító vallomás már önmagában is drámai alapszituációt teremt. Egy színpadon játszik gyilkos és áldozat gyermeke, szüleik fotóin, személyes tárgyain, levelein keresztül elevenítik meg diktatúra alatti hányattatásukat, elkeseredett menekülésüket az országból, vagy éppen kétségbeesett álcázási kísérletüket, hogy üldözőik ne ismerjék fel őket.
A rendező szerint a darab azért működik jól, mert a színészek saját személyes családi történeteiket, konfliktusaikat élik át a színpadon újra és újra: „A nézők is érzik, hogy a szereplők a legszemélyesebb, legfájóbb vagy éppen leggroteszkebb családi titkaikat bízzák rájuk.”
Az egyik szereplő például néhány éve azzal szembesült, hogy apja a chilei titkosrendőrségnek dolgozott a diktatúra alatt. Utóbbi talán az egyik legmegrendítőbb története a darabnak: a fiatal színésznő egy gyerekkori képet mutat, amelyen anyja mosdatja kisöccsét, ő pedig elképedve nézi a kisbabát. „Kisgyerek voltam még, mégis zavarban éreztem magam, mert nem emlékeztem rá, hogy terhesnek láttam volna anyát. Ezt a döbbenetet látják az arcomon. Később kiderült, hogy a kisbaba valóban nem az öcsém volt, a fogolytáborban haltak meg a szülei és az apám egyszerűen ellopta a táborból, mivel anyámnak nem lehetett több gyereke. Rá kellett jönnöm, hogy az egész eddigi életem puszta fikció volt.”
Szereplőről szereplőre, jelenetről jelenetre gyűlnek a történetek, mind egyfelé tartanak, míg el nem érnek arra a kritikus pontra, ahol minden összefut: fikció és valóság, idősebb és ifjabb generációk, közügy és magántörténelem.
A november 14-ei előadás előtt, 17:30-tól a Magyarhangya és a Kontra Klub (Trafó pince) kísérőprogramként bemutatja a NO című filmet., amelyre a részvétel az előadásra szóló jeggyel ingyenes. 18:30-tól pedig a TRAFÓ Különóra keretében Kovácsy Tibor, a Magyar Narancs munkatársa tart korreferátumot Chiléről. Az előadás után, 22:15-től Herczog Noémi kritikus beszélget Lola Arias rendezővel (magyar nyelvű szinkrontolmácsolással).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.