Másféle idő - Női életutat mutat be Kubik Anna új hangoskönyve

Tizenöt magyar költőnő verseiből összeálló női életutat mutat be Kubik Anna új, Másféle idő című hangoskönyve, amelyben a költemények mellett Johann Sebastian Bach művei vezetik végig a hallgatót a mélységekben és magasságokban gazdag női sorson.


A színésznő az MTI-nek elmondta: bár majdnem mindegyik vers más stílusú és más költőnő alkotása, egymásutániságukban mégis kiadnak egy jellegzetesen női életutat. A születés előtti állapotból induló történetben egy lányból nő lesz, majd asszony, aztán bekövetkezik egy tragédia, amely után felmerül a kérdés, hogy miféle választások, lehetőségek, gondolatok állnak a szereplő előtt, hogyan folytatódhat az élete. Erre utal az egyik Török Sophie-versből származó cím is: egy fordulópont után törvényszerűen másféle idő, útkeresés, átrendeződés veszi kezdetét - jegyezte meg a színésznő.


Míg a sarokpontokat a kezdő Fa Székely Magdától, a sorsfordulatot hozó De fato Tóth Krisztinától és Hervay Gizella záróverse, a Mennyei felvonulás adja, a "hétköznapokat" olyan költők versei jelentik, mint Nemes Nagy Ágnes, Török Sophie, Hajnal Anna és Reichard Piroska.

 

Kubik Anna


Mindazonáltal - tette hozzá a Kossuth-díjas színésznő - meg kellett állapítania, hogy a nőközpontúság látszata ellenére "végestelen végig arról a bizonyos férfiról szól a történet… a jelenlétéről, később pedig a hiányáról".


A versek mellett nagy szerepet kap a lemezen J. S. Bach néhány alkotása is, amelyek olykor a lírai művek aláfestéseként, máskor önállóan hangzanak el Miskolczi Anita, a Magyar Állami Operaház gordonkaművészének előadásában. Kubik Anna elárulta, hogy számára Bach zenéje "az élet egészét felvonultatja", ahogy a válogatott versek is, így evidens volt, hogy őt választják.


A debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze azt is elmesélte, hogy a versválogatás ötlete régebbre nyúlik vissza: Erős Kinga szerkesztővel első találkozásuk óta szerettek volna összeállítani egy önálló színházi esthez való anyagot. Azonban a válogatás olyan személyesre sikerült, hogy azt Kubik Anna nem szerette volna estéről estére, rendszeresen előadni, így lett belőle hangoskönyv.


Az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent hangoskönyvet hétfő este mutatják be a Magyar Írószövetség fővárosi, Bajza utcai klubjában. Az estet az írószövetség elnöke, Szentmártoni János nyitja meg, házigazdája Prágai Tamás költő, a színésznő mellett közreműködik Miskolczi Anita és Erős Kinga irodalomtörténész, a lemez szerkesztő-rendezője.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása