János király - Kamaraszínpadi bemutatóra készülnek Nyíregyházán

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2013. november 16-án mutatja be Keresztes Attila rendezésében Dürrenmatt János király című keserű komédiáját a Krúdy Kamaraszínpadon.

 

A színház ajánlója:


„…Elvegyültem
A hatalmasok világába, és
Jobb útra próbáltam terelni őket.
De a sors szekerét butaság húzza.
S a véletlen. Amit reméltem, nem sikerült.”

A János király – Shakespeare-átdolgozás – a hatalom és a lelkiismeret összeütközésének tragikomédiája.
Története az angol uralkodóház, a Plantagenetek második generációjának és II. Fülöp francia királynak háborús acsarkodása idejére, a XII-XIII. század fordulójára nyúlik vissza. Az eset pikantériája az anyakirályné, Eleonóra zavaros szerelmi élete, aki házasságai révén előbb a franciák majd az angolok királynéja lett, s született franciaként két fiút is adott az angol trónnak: Oroszlánszívű Richárdot és Földnélküli Jánost. Ez a „földnélküli” lenne a történet főszereplője, aki első menetben az apai örökségből maradt ki, majd későbbi királyként országa francia területeit sikerült simán elveszítenie…

„A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthető.” (F. D.) 



Képekben az előadásról:

(Fotók: kulturszalon.hu)

 

1

1.

2

2.

3

3.

4

4.

6

5.

7

6.


Friedrich Dürrenmatt
JÁNOS KIRÁLY
Fordította: Görgey Gábor
Keserű komédia

PLANTAGENET JÁNOS, Anglia királya PETNEHÁZY ATTILA
ELEONÓRA KIRÁLYNÉ, János anyja KAMENICZKY LÁSZLÓ
ANGOULÉME IZABELLA, János felesége DERZSI ENIKŐ
KASZTÍLIAI BLANKA, János unokahúga ÉRY-KOVÁCS ZSANNA
KONSTANCIA, a sógornője SZÉLES ZITA
PLANTAGENET ARTHUR,János unokaöccse PETNEHÁZY BENCE/GÉGÉNYI DÁNIEL
FAULCONBRIDGE FÜLÖP, a Fattyú, később Sir Richard Plantagenet ILLYÉS ÁKOS
LADY FAULCONBRIDGE, a Fattyú anyja PREGITZER FRUZSINA
FAULCONBRIDGE RÓBERT, a Fattyú testvérbátyja VIZKELETI ZSOLT
FÜLÖP, Franciaország királya VICEI ZSOLT
LAJOS, a dauphin HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
LIPÓT, Ausztria hercege NAGYIDAI GERGŐ
PANDULPHO, Milánói bíboros-érsek, III. Ince Pápa követe KOBLICSKA KÁLMÁN
PEMBROKE GRÓFJA, János minisztere EGGER GÉZA
CHATILLON, Fülöp követe LAKATOS MÁTÉ
LORD BIGOT MÁTRAI LUKÁCS SÁNDOR
LORD ESSEX BÁNHIDI KRISZTIÁN
LORD SALISBURY BUDAI NORBERT
ELSŐ POLGÁR Angers-ből BÁRÁNY FRIGYES
Valamint: hóhérok, őrök, katonák

Díszlettervező: FODOR VIOLA Jelmeztervező: BIANCA IMELDA JEREMIAS
Zeneszerző: BOROS CSABA

Ügyelő: KOVÁTS ISTVÁN Súgó: APJOK RODICA
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA

Rendező: KERESZTES ATTILA

Bemutató:

2016. november 16. - 19 óra

Móricz Zsigmond Színház

Krúdy Kamaraszínpad

 

süti beállítások módosítása