Koltai Róbert: "Szeretnék kétszáz évig nevettetni"

Koltai Róbert decemberben ünnepli 70. születésnapját, mégis koránál másfél-két évtizeddel fiatalabb karaktereket bíznak rá a színházban. Ennek kacsán adott rövid interjút a téma.hu-nak. Lapszemle.

A téma.hu cikkéből:


A kérdésre, nagy ünneplésre készül-e a színész úgy felelt: "Ötven éves korom óta nem túl nagy öröm, hogy így múlik az idő. Tulajdonképpen ezzel kapcsolatban azt az egyet ünneplem, hogy az egészségem nem hagyott még cserben. Az 50 éves érettségi találkozón is már azzal szembesültem, hogy az osztálytársaim idősebbnek néznek ki nálam. Ez alkati adottság, amit a rendezők is észrevesznek. Januárban mutatjuk be a Tháliában az új darabunkat, amelyben egy nálam 15 évvel fiatalabb figurát alakítok. Már megesik, hogy rosszul alszom, de aztán vidáman ébredek. Jól érzem magamat. Szeretek dolgozni, szeretem az embereket. Vannak irigyeim, de velük nem foglalkozom" - nyilatkozta Koltai Róbert, aki úgy értékelte, sikeres 45 év áll mögötte. 

 

koltairobert
"Mindegy, milyen karaktert kell alakítanom, legyen az vidám vagy tragikus. Az élet elkényeztetett. Alakíthattam Mágnás Miskát, de játszhattam az Ügynök halálában is. Jelenleg a 145. szerepemnél tartok. Szeretnék kétszáz évig élni, nevettetni és szórakoztatni" - fogalmazott a színész-rendező, aki arról is beszélt, idegesíti-e, ha nem nevet a közönség.


"Fiatal koromban rettentően zavart, ha egyik este ütött egy poén egy adott pillanatban, a következőn pedig nem. Már megtehetem, hogy válogatok a szerepek között, éppen ezért már nem veszem magamra, ha nem nevetnek. Úgy vagyok vele, hogy "jöttök még a mi utcánkba". A reakció a közönség neveltetésén is múlik. A nem színházi emberek az előadást először megszeppenten nézik. Nem szabad akkor feladnom, mert általában időközben a nézők is rájönnek, hogy jó a darab. Egyvalamire figyelek oda szigorúan. Addig sosem kezdem el a mondandómat egy önálló estemen sem, amíg nincs halálos csönd. A hangversenyt csak a hangversenyteremben szeretem. Elvárom a tiszteletet, de én is tisztelem a közönséget" - fejtette ki Koltai Róbert.

süti beállítások módosítása