Szalézi szerzetesről készült darab Szolnokon

A boldog (Utolsóból első) címmel kedden este mutatták be a helyi születésű, nemrégiben boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetesről szóló darabot a szolnoki Szigligeti Színház stúdiószínpadán.

Az ősbemutató kapcsán Kiss József, a teátrum művészeti vezetője, egyben a darab írója úgy fogalmazott: "gondolatébresztő szeánsznak" szánja művét.


Elmondta: Máthé György, a szolnoki Belvárosi Nagytemplom esperes-plébánosa áprilisban kereste meg a színházat, hogy segítséget kérjen a Sándor István boldoggá avatásával kapcsolatos ünnepségsorozathoz. Ekkor vetődött fel a történet megírásának gondolata.

 

Felidézte, hogy Sándor István 1914-ben Szolnokon született, később nyomdászként kereste a kenyerét, miközben minden idejét árva és nehéz sorsú fiúk nevelésére áldozta. Egészen addig, amíg a Rákosi-rendszer kiszemelte, hogy ellenséget kreáljon belőle. Emiatt elfogták, meghurcolták, végül hatvan éve, 1953-ban kivégezték.

 

boldog

Fotó: iszolnok.hu


A szalézi szerzetes életéről és szenvedéseiről szóló dokumentumokból és visszaemlékezésekből kiderült, hogy Sándor István rendkívül szerény, csendes, udvarias ember volt, életében alig lehet rálelni a színpadi drámák alapjául szolgáló konfliktusra. Kiss József szerint kihallgatása és a börtönben tanúsított embersége éppen emiatt a hősiesség és a hit mély, megrázó, katartikus tanúságtétele, amelyet kizárólag egy kevés díszlettel és szereplővel előadott darab lehet képes befogadhatóvá tenni a nézők számára.


A közönség a boldog (Utolsóból első) címmel színpadra állított két felvonásos műben politikai helyzetelemzés helyett Sándor István vívódásain, legbensőbb gondolatain keresztül ismerheti meg magát a kort és azt a sorsot, amelyből a mai, lemondásokkal teli világban, ki-ki saját küzdelmes élethelyzeteivel birkózva is erőt meríthet – tette hozzá.


A darab kifejezetten stúdiószínpadra íródott. Mozgathatósága és komoly művészi beleérző képességet igénylő szerepei miatt azonban a művészeti vezető reméli, hogy nem csak a szolnoki színházlátogatókhoz, de az ország számos más pontjára, minél több fiatalhoz el fog jutni - akár a szalézi rend közreműködésével.


Sándor István alakját az előadás során Vándor Attila eleveníti meg a szolnoki Szigligeti Színház stúdiószínpadán, ahol a kihallgató tiszt szerepében Tóth Tamást láthatja a közönség, Pálóczit pedig a darab rendezője, Karczag Ferenc alakítja.

süti beállítások módosítása