Időutazás - Kovács Levente könyvvel jelentkezik

November 22-én, pénteken 16 órától mutatják be az Árkádia Bábszínház stúdiótermében Kovács Levente színházi rendező, színészpedagógus Időutazás című novelláskötetét.

KovacsL-boritoA könyv tizenegy írást tartalmaz, amelyek több mint fél évszázada születtek, és a szerző megfogalmazása szerint „a hatvanas évek illatát idézik meg”.

 

Kovács Levente a könyvet, félig-meddig viccesen, a két évvel ezelőtt Váradon is bemutatott Ránézek az életemre című életrajzi interjúkötete „irodalmi mellékletének” nevezte, Spielmann Mihály történész, író szerint pedig a  kötet tulajdonképpen egy hiányzó láncszem a 60-70-es évek Forrás-sorozatában. 

Kovács Levente novelláskötete a Lector Kiadó gondozásában jelent meg.

 

A szerzővel Molnár Judit magyartanár, közíró beszélget, illetve részletek is elhangzanak az írásokból Fodor Réka és ifj. Kovács Levente színművész tolmácsolásában.

süti beállítások módosítása