Aradi-békéscsabai koprodukció a román stúdiószínházi fesztiválon

Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület a Tündéri című szürreális musicallel vesz részt a Piteştiben november 22-27. között megrendezésre kerülő XVII. Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, mely egyben a IV. Balkáni Színházak Fesztiválja.

A rangos nemzetközi seregszemlén, amelyre többek között koszovói, szerb, angol, macedón, bolgár és román társulatok kaptak meghívást, a Tündérit a közönség és a szakmai zsűri november 25-én láthatja.

 

Az Aradi Kamaraszínház, amely harmadik alkalommal vesz részt a megmérettetésen, már több sikert is elért a fent említett fesztiválokon: a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában nyújtott alakításáért Harsányi Attilának a zsűri a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat ítélte oda, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában készült Kvartett című előadás pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte el 2011-ben.

 

tündéri


Theo Heghelegiu Tündéri című román kortárs drámájának alapszituációja két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása a bezártság, egymásrautaltság, kiúttalanság útvesztőjében, amely egy álomvilágba menekülés lehetőségét kínálja, a nyitott szemmel álmodást, mint a valóság egyik túlélési esélyét. Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő egyszerűen nem kerülhetett oda. A produkció szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Zsíros Linda, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, koreográfus Zsíros Linda.


A Tapasztó Ernő által rendezett előadás meghívásának érdekessége, hogy egyedüli magyar nyelvű produkcióként válogatták be a fesztivál programjába.

 

tündéri2


Kritikus szemmel az előadásról: 


"A Tündéri egy szürreális játék arról, hogy egyszer végleg ránk zárnak majd egy ajtót. Ott maradunk pőrén önmagunkkal, önmagunkban. Helyzetkomikum a magányról, a létről és a nem létről. A Tündérin nevetünk, mert tele van poénnal és a három színész kitűnően használ ki minden lehetőséget, látszik, jól érzik magukat a szerepükben, tökéletesen egymásra hangolódtak, és ez a közönségre is átsugárzik. A nevetés mögött azonban ott bujkál a torokszorító félelem a nagy ismeretlentől." (Kovács Attila)

 

tündéri3


"Harsányi Attila és Tege Antal óriásit teljesít. Másfél órán keresztül beszél, énekel, táncol, szenved olyan természetességgel, hogy mindent elhiszünk, amit tesznek: a szorító kényszert, a barát kezdeti felületességét, a lányról szóló, már-már tettlegessé fajuló vitájukat. És élvezzük a magyarul, románul, oroszul, angolul, szerbül, németül, franciául előadott nagyon jó énekszámokat." (Ujj János, Heti Új Szó)


"Minden ott táncol az abszurd és a reál határán, és ezen a mezsgyén magabiztosan egyensúlyoz a produkció. Hogy pontosan hova vezet ez az egyensúlyozás, az még nem teljesen tiszta: a szexuális frusztráció posztmodern oratóriumaként ugyanúgy működik, mint valamilyen klerikális apokalipszis abszurd varietéműsoraként, de ez a könnyűség a szürreállal: el lehet siklani afelett, hogy nem találja meg minden feltétlenül a helyét, elég, ha az egész hatásos." ( Zsedényi Balázs, 7óra7)

 

süti beállítások módosítása