Marie Chouinard társulata ismét a Trafó vendége lesz

Marie Chouinard társulata visszatérő vendége a Trafónak: decemberben hatodszorra is találkozhat velük a budapesti közönség. 

Mivel érkeznek?


Ez alkalommal Marie Chouinard két rövidebb koreográfiája kerül bemutatásra a Trafóban. Az első Henri Michaux: Mouvements/Mozgások, a belga író és festő által ihletett előadás, aminek világpremierje 2011 júniusában volt a nagypresztízsű bécsi ImPulsTanz nemzetközi táncfesztiválon. A második, Érik Satie azonos című, három tételből álló zongoraművére koreografált Gymnopédies teljesen friss koreográfia, világpremierje idén júniusban volt a lisszaboni Danse Danse fesztiválon.

A Compagnie Marie Chouinard New York-i turnéja után nem sokkal érkezik hozzánk. A Joyce Theaterbeli fellépésükről a New York Timesban megjelent pozitív kritika hosszan elemzi a két előadást. A Mozgásokról írja Gia Kourlas: „Chouinard ezúttal nem a testből, hanem egy könyvből inspirálódott. Egész pontosan Henri Michaux belga költő tusrajzokból álló verses művéből. A táncosok mozgása megdöbbentő hasonlóságot mutatnak a hátuk mögött kivetülő könyv lapjaival, amelyek az eredeti könyv 64 oldalnyi tusrajzát tartalmazzák. A könyv rajzait követik le, szó helyett mozdulatról mozdulatra. Táncuk pedig minden alkalommal a könyv lapjain marad”.

A Gymnopédies-ben Chouinard a játékosabb oldalát mutatja meg, a duett formával kísérletezve. Mind a Mozgások, mind pedig a Gymnopédies próbafolyamata nagy kihívás elé állította a táncosokat, hiszen az előbbiben több száz tusrajzot kellett a rajzokhoz megtévesztésig hasonló mozdulatokkal leutánozniuk, míg a Gymnopédies-hez Érik Satie három tételből álló zeneművét kellett megtanulniuk eljátszani zongorán, az arra koreografált tánc elsajátítása mellett.

 

CMC Gymnopedies-60 kicsiFotó: Sylvie-Ann Paré

 

A Mozgások c. produkcióról:


A belga születésű költő és festő, Henri Michaux, a francia szürrealizmus neves alkotója. Marie Chouinard 35 percben sorról sorra, oldalról oldalra leköveti Michaux 1951-ben megjelent kötetét, mely 15 oldalnyi versszövegből, epilógusból és 64 lapnyi tusrajzból áll. A könyv a színpadon zajló tánc koreográfiai partitúrájaként szolgál, az előadók animálják, eltáncolják, három dimenzióba teszik a sík rajzokat és a szöveget is. Ezzel párhuzamosan pedig a háttérben kivetített képek lehetőséget adnak a személyes értelmezésekre is. „Nincs mese, itt szerkezet van, feszes, előrelátó és pontos, meg absztrakció, abból a fajtából, ahol a bölcs véletlen plasztikus formákat szül a színpadra Michaux keze, Chouinard térlátása és kettejük karizmája által” (Králl Csaba, revizoronline.com). Králl Csaba a bécsi Impulstanz fesztiválon látta Marie Chouinrad előadását. 

 Gymnopedies 2

Fotó: Sylvie-Ann Paré

 

Gymnopédies c. produkcióról:


Érik Satie három tételből álló, azonos című zongoraműve az alapja Chouinard legfrissebb (idén júniusban bemutatott) produkciójának, melyben a duettet 10 táncos adja elő, miközben a zongorán egymást váltva játszák el a szereplők a zeneművet. A darab témája az együttlét, a párosság, az érzékeny-érzéki szeretet két ember között.  Marie Chouinard szerint a szereplőknek a próbafolyamat során a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy meg kellett tanulniuk elzongorázni a darabot : „A színpadi élő zongorajáték ötletét sokkal egyszerűbbnek tűnt kitalálni, mint megvalósítani. Egyik táncos sem zongorázott korábban, és félelmetesnek tűnt számukra egy mindenki által ismert zongoraművet úgy betanulni, hogy a játékuk hitelesnek hasson a publikum előtt. Felfogadtunk egy zongoratanárnőt, aki órákat adott a táncosoknak. Azt mondta, hogy napi 15 perces gyakorlással hamar biztonsággal játszhatják Érik Satie művét. Kilenchónapnyi mindennapos gyakorlás után már egészen elfogadhatónak hangzott a játékuk, egy év után pedig helyenként már tetszett is.”

 

mozgasok

 Fotó: Sylvie-Ann Paré
 
 
Kritikus szemmel Chouinard világáról:

Ősi és groteszk – első nekifutásból e két szóval jellemezhető Chouinard világa: hősei egy nem létező, ám számtalan, azonosítható forrásból táplálkozó, archaikus vagy archaizáló civilizáció alakjai, nem halandzsa-alakok azonban. Roppant nagyszabású látványvilággal operáló, horribilis költségvetésből létrehozott sci-fi kasszasikerek alakjait szemlélve kapja magát az ember minduntalan azon, hogy aszerint elemez, leltároz, hogy honnan „lopták össze” azokat. Globalizáció-kritikus mosollyal nyugtáz, mikor azonosít egy mongol pásztorviseletet mint űrharcos egyenruhát, egy japán fejdíszt mint kozmikus koronát. Chouinard, a világutazó nem panoptikumot helyez színpadára, hanem sokféle hagyományt ötvöz egyetlen, archaikus, közös rendszerré. Gyakran jellegzetes test- vagy arcfestést viselő figurái mintha egyetlen, ősi kultúrához tartoznának, a meghökkentő jelmezek, a különös mozdulatok némelyikében fel-felsejlik azonban a konkrét eredet. A koreográfus a létező tapasztalatán, megismerésén alapuló, fiktív rendszert teremt, számtalan régi ismeretében épít fel sokarcú, pompásan sokféle, soknézetű újat. Új ősiséget, ismeretlen, mégis számos töredékében ismerős archaikust. Ütköztet és keresztez, meglepő szögekből szemlél és láttat. Újraértelmezi a hagyományt, a kollektív, emberi gyökereket, pompás, sokféle helyről bányászott, tökéletesre formált építőkockákból húzza fel építményeit. Lecsiszol, elfed, lecsupaszít és újrafest, kiemel és felmutat.
(Halász Tamás elemzése a koreográfus darabjairól az Ellenfényben olvasható: http://www.ellenfeny.hu/archivum/2006/6/ujabb-tancok-atlantiszrol
 
 
Compagnie Marie Chouinard (CAN)
HENRI MICHAUX: MOUVEMENTS / MOZGÁSOK;  GYMNOPÉDIES 
Tánc (35' + 30' szünettel)
2013. december 6-7. 20 óra
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
a 200% TÁNC sorozat része
 
 

süti beállítások módosítása