Bemutatják a szexbortányt feldolgozó új Webber musicalt

Kedden mutatják be a londoni Aldwych Színházban Andrew Lloyd Webber új musicaljét, mely a 20. századi brit történelem egyik legsúlyosabb belpolitikai botrányát, a Profumo-ügyet eleveníti fel.

ward
A Stephen Ward című zenés darab a botrány egyik kulcsfigurájának szempontjából ábrázolja a brit kormányt 1963-ban megrázó és az egész világ figyelmét felkeltő Profumo-affért. Stephen Ward - a felső tízezer tagja, csontkovács - mutatta be John Profumo hadügyminiszternek a callgirl Christine Keelert, akivel Profumónak viszonya lett. A nőről viszont kiderült, hogy közben egy orosz kém szeretője is volt.

 


A szex- és hidegháborús politikai botrány Profumónak a karrierjébe került, Wardot tönkretette, de az ügybe a konzervatív kormány is belebukott, a britek bizalma pedig alapvetően megrendült a politikusok iránt.

Webber a Daily Telegraph című napilapnak a témaválasztásról korábban elmondta: egyszerűen rábeszélték arra, írjon musicalt a szexbotrányról. A musical zenei anyagát Webber komponálta, a dalokat Don Black írta, a szövegkönyv pedig Christopher Hamptonnak, a Veszedelmes viszonyok színműírójának munkája. A darabot a brit Nemzeti Színház korábbi vezetője, Richard Eyre rendezte.

 
Forrás: MTI

süti beállítások módosítása