Felkészítő foglalkozásokat szervez a Vígszínház

Egy-egy előadásához kapcsolódóan felkészítő foglalkozásokat szervez a Vígszínház.

vig

 

A Vígszínház közleménye:

 

A Vígszínház feladatának tekinti, hogy nyitottá tegye a fiatalokat a színház élményére, megszerettesse velük a színházbajárást, illetve segítséget adjon nekik a színház nyújtotta hatások befogadásához.

Decembertől olyan programot ajánlunk a középiskolásoknak, amelyben felfedezhetik önmagukat és felismerhetik, hogy egy-egy előadás milyen módon tud kapcsolódni saját világukhoz és mindahhoz, ami a hétköznapokban foglalkoztatja őket. Előadásaink előtt felkészítő foglalkozásokat tartunk középiskolás csoportok számára, amelyek az adott darabhoz kapcsolódnak, mégis tágabb asszociációs lehetőségeket is kínálnak. A programokon olyan helyzeteket szeretnénk teremteni, amelyek a fiatalok kreativitását és játékkedvét előcsalva, önálló gondolkodásra ösztönzi őket, s lehetőséget adnak a tananyaggal kapcsolatos összefüggések keresésére is.

Az előadásokhoz kapcsolódó felkészítő foglalkozásokon a diákokkal közösen megbeszéljük az adott darab főbb motívumait és kérdéseit, és játékos feladatokon keresztül elemezzük, miről is szólhat az előadás, illetve hogyan kötődik saját életünkhöz. Számbavesszük, hogy milyen alkotófolyamatok kötődnek egy előadáshoz, kik dolgoznak egy színházban, milyen folyamatokon megy keresztül a darab, mire megszületik az előadás. A foglalkozás egy kulisszajárást is tartalmaz. Az általános színházi foglalkozásokat előadások előtt tartjuk. Ez az óra nem kapcsolódik konkrét előadáshoz. Itt csak a színházra és annak működésére koncentrálunk. Körbejárjuk az épületet, megbeszéljük, milyen művészeti ágak kötődnek szorosan egy előadáshoz, kik dolgoznak egy színházban, kik vesznek részt egy produkció születésében, stb.

-  Az előadásokhoz kapcsolódó felkészítő foglalkozások két órásak, az általános színházi foglalkozás másfél órás.
-  Az előadás megtekintéséhez a csoportnak kedvezményt biztosítunk, a foglalkozások pedig ingyenesek.
-  Egy foglalkozáson egy osztály vagy egy összeszokott csoport vehet részt (10-30 fő, 14-18 évesek).

Jegyfoglalás az előadásokra:
Szép Tímea
Telefon: 30/971-6559
E-mail: vigdiak@vigszinhaz.hu 


A foglalkozásokra való jelentkezés és időpont egyeztetés:
Balassa Jusztina
E-mail: kulissza@vigszinhaz.hu 

Januári előadások, amelyek előtt foglalkozást rendezünk:

-  Bertolt Brecht: Jóembert keresünk (január 11., 31.)
-  William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (január 8., 9., 10., 12., 20., 21., 27., 30 és február 3., 8.)

A foglalkozásokat – előzetes egyeztetés alapján – a színházlátogatást megelőzően tartjuk, akár az előadás napján, akár pár nappal korábban. Általános színházi foglalkozásokon való részvételre a hónap bármely napján, az előadást megelőzően van lehetőség.

Programjainkkal kapcsolatban örömmel fogadunk észrevételeket, kritikákat, javaslatokat, kéréseket, mert ezek nagyban segítenék a mi munkánkat is.




süti beállítások módosítása