Láz - Dupla estet mutat be a Duda Éva Társulat

Két egyfelvonásos darabot mutat be a Duda Éva Társulat december 13-án és 14-én a Mu Színházban. A két különálló produkció létrehozására a társulat két, külföldön élő táncos-koreográfust kért fel.

 

Az együttes olyan táncos-koreográfusokat hívott meg, akik szintén a fizikai táncban gondolkodnak, egyedi mozgásvilágot alakítanak ki, és szenvedélyes lendületet visznek bele munkáikba. A két egyfelvonásos darabra két külön csapat alakult, az egyik Gregor Luštek és Rosana Hribar szlovén alkotó párossal egy triót hozott létre, a másik pedig Mészáros Mátéval dolgozott, aki már többször járt a Duda Éva Társulatnál kurzusokat tartani. A Láz című dupla est keretében látható két mű más módon kihívás az együttes tagjai számára: egyik a kapcsolatok kialakulásának természetét járja körül szellemes megoldásokkal és precíz dinamikával, míg a másik a generációs különbségeket vizsgálja személyes szűrőkön keresztül.

 

I. rész

Gregor Luštek és Rosana Hribar (slo) : Egy csókkal kezdődött?

  

"Mindenki egyért, egy mindenkiért – hogyan bontakozik ki ez az elv a valóságban, és hogyan változik egy koreográfiában? Milyen mértékű az egyén függése? Kitől vagy mitől függ? Ki kitől mit kap és miért? Ki táncol, amikor történetet mesél, és ki táncol, amikor hallgatja? A színpadon ki mikor beszél, és milyen történet is szövődik? Az alkotók mozgásvilága megidézi a tangó fülledt, intim világát, humorral megközelítve a szereplők viszonyait."

 

egycsók

 

Rosana Hribar és Gregor Luštek elismert kortárs táncművészek és alkotók, akik rendszeresen kooperálnak a szlovén művészi élet kulcsfiguráival és létrehozóival. Évek óta közösen alkotnak, sajátos és kreatív előadásaikért hazájukban és nemzetközileg is díjazták őket.


Előadók: Simkó Beatrix, Újvári Milán, Andor Rusu
Fény: Payer Ferenc
Koreográfia: Rosana Hribar és Gregor Luštek


II. rész
Mészáros Máté: Ismeretlen Királyság


"Tülörben nézek és a látott kép egy torz valóságot mutat, mert egy belső világ tárul a szemem elé. Az arcképemben ott van a már régen elmúlt csecsemő, aki voltam, és az egyre markánsabb ráncaimban ott vagyok én az elmúlás előtti pillanatban. Ez a belső tájkép egy végek és szabályok nélküli birodalom, amit minden nap bejárok az emlékeimet és vágyaimat üldözve. Önfeledt gyermeki nevetésem viszhangzik a térben, ahol őszhajú emberként nyitom ki neked a kaput.
Üdvözöllek az Ismeretlen Királyságban!"

ismeretlen3

Mészáros Máté a Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Szegedi Kortárs Balett tagja lett, majd külföldre ment, ahol olyan világhírű koreográfusokkal dolgozott együtt mint Ohad Naharin, Wim Vandekeybus, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galvan, Myriam Naisy, Robin Orlin. Jelenleg az Ultima Vez társulat tagja.

ismeretlen

Alkotók, előadók: Csák Beatrix, Egyed Beáta, Horváth Nóra, Jenna Jalonen, Csuzi Márton, Mikó Dávid
Élő zene: Herby Shaw, Sánta Dániel - Soul Surge zenekar
Fény: Payer Ferenc
Díszlet: Mészáros Máté, Kicska Miklós
Koreográfia: Mészáros Máté

süti beállítások módosítása