"Figyelünk, hogy ne manipuláljunk" - Lengyel Anna a PanoDrámáról

Sajóbábonyban 4 éve romák egy csoportja támadt a városba érkező gárdisták autójára, akik provokálni mentek a borsodi település cigánysorára. Az elkövetőket rasszista bűncselekménnyel ítélték el. A PanoDráma az eredeti peranyag és százórányi interjú alapján „zenés tárgyalási kabaréban” eleveníti fel a bíróságon történteket. Ennek kapcsán nyilatkozott a HVG-nek a független színház vezetője, Lengyel Anna.

A HVG interjújából:

"A cigánygyilkosságokról szóló első PanoDráma-darab, a Szóról szóra után csak névtelen kommentelőktől kaptunk rosszindulatú, aljas megjegyzéseket. Talán ez azzal is függ össze, hogy – miközben elég nagy probléma ma Magyarországon a rasszizmus, különösen a cigányok iránti gyűlölet – a gyilkosságsorozatot az emberek döntő többsége elítéli" - fogalmazott Lengyel Anna, aki elmondása szerint azért fogott bele a darabba, mert iszonyúan bántotta, hogy Magyarországon – ahol a vasfüggöny lebontása előtt a színház volt az egyik legfontosabb közéleti fórum – a teátrumok tudomást sem vesznek arról, hogy egyre erősödik a társadalomban a gyűlölködés, a rasszizmus, a homofóbia. 

 

igazsag

 

Az első magyar ún. verbatimszínháznak voltak komoly nemzetközi előzményei. "Ezekben a fő szabály az, hogy csak eredeti szövegből dolgozunk. (…) Nagyon próbálunk figyelni arra, hogy ne manipuláljuk a szöveget a szerkesztéssel sem, a célunk, hogy a szövegek jelentése ne változzon meg. Az interjúalanyainknak egyébként vétójoga van: a bemutató előtt megmutatjuk nekik a végleges szövegeket" - árulta el Lengyel Anna, aki a PanoDrámával tavaly mutatta be Az igazság szolgáit, amelye most újra látható. "A Szóról szóra tulajdonképpen egy fekete-fehér helyzetet ír le, mert azt nem vizsgálta, hogy a gyilkos neonáci miért is az. Engem egyébként is sokkal jobban izgatott, hogy miért lehet minden további nélkül cigányozni, zsidózni a tévében, a parlamentben. Vagy, hogy Sólyom László akkori köztársasági elnök miért nem tartotta szükségesnek megszólalni a gyilkosságsorozat idején. A hetedik, tatárszentgyörgyi támadás után törte meg a kínos csendet, amikor egy 5 éves gyereket hátba lőttek. Ez egy normális demokráciában elképzelhetetlen. Egyszóval, ott voltak az áldozatok és a tettesek. Az igazság szolgáiban viszont egy olyan esetet vizsgálunk, ahol nem ilyen fekete-fehér az alapképlet. Az történt, hogy a gárdisták – nagyon röviddel a cigánygyilkosok letartóztatása után –, lementek Sajóbábonyba a cigánysorra provokálni. Erre a cigányok nekiestek az első autónak: ütötték-verték kapával, kaszával, fejszével. Csoda, hogy nem történt személyi sérülés, könnyen lehetett volna a támadásnak halálos áldozata is. Itt nyilván nem lehet felmenteni egyik felet sem, mindkét félnek van igazsága és bűne is. Ilyen szempontból ez sokkal összetettebb, mint a Szóról szóra által leírt helyzet volt" - fejtette ki Lengyel Anna a produkció kapcsán, melynek különlegessége, hogy zenés darabról van szó, a zenét Melis László írta, szintén verbatim-anyag alapján.

 

 

Arról, mik a legközelebbi terveik, Lengyel Anna elmondta, már elkezdték próbálni az Éhséget. "Ez egyrészt arról a széles (egyre szélesebb) társadalmi rétegről szól, akik ma, a 21. századi Magyarországon konkrétan éheznek. Másrészt benne lesz a bulémia és az anorexia – ezek a szintén nem kis problémák viszont csak a társadalom jólétben élő rétegét jellemzik. Több színészem kijelentette, hogy ez a téma még borzalmasabb, mint a cigánygyilkosságoké. És van egy másik nagy tervünk, mellyel a hazai Goethe Intézet meghívására a „kiválóság projektre” pályázunk, ez a „Néma nemzedék”-jelenséget vizsgálná. Néma nemzedéknek hívták a nácik hatalomra jutása idején élő és hallgató nemzedéket, akik nem lázadtak a szüleik ellen, nem emelték fel a szavukat, nem mentek az utcára tiltakozni, nem folyamodtak polgári engedetlenséghez a legdurvább politikai beavatkozásokkal szemben sem. Európában újra egyre többet beszélnek az új „Néma nemzedékről”. Ez, úgy vélem, Magyarországon is nagyon aktuális" - nyilatkozta Lengyel Anna.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

Előadások: Jurányi Inkubátorház, 2013. december 9., 10., 11. 20.00

 

 

 

süti beállítások módosítása