Mesemusicalek - Karácsonyi lemezt adtak ki az Operettszínház kismamái

Különleges meglepetéssel készült karácsonyra a Budapesti Operettszínház három kismamája. 

Hét éve már, hogy Janza Kata, Kékkovács Mara és Polyák Lilla egyszerre néztek anyai örömök elé, és kedvenc Disney- és rajzfilmslágereikkel megjelent a Mesemusicalek nagylemez. Füredi Nikolett, Peller Anna és Siménfalvy Ágota új lemeze folytatása a 7 évvel ezelőtt megjelent CD-nek. Az albumon a színésznők kedvenc gyerekdalaikat éneklik.

 

 

A kismamák közül Füredi Nikolett kislánya, Natasa született meg elsőként, július végén. A színésznő saját babáját is bevonta a dalok tesztelésébe, bár számára egyértelmű, hogy gyermekének A Szépség és a Szörnyeteg lesz a kedvence.
"Mindig énekelek Natasának. Már akkor is énekeltem neki, mikor még a pocakomban volt. Kíváncsi voltam, hogy reagál-e majd azokra a dalokra a születése után, amiket még a hasamban hallott. A Micimackó volt a kísérleti szám, a 4D-s ultrahang vizsgálaton lehetett látni, ahogyan mozog, mikor hallja és ezt a dalt most is imádja. A lemezre azokból a mesékből válogattam, amelyek már rég megragadták a szívemet. Így a Pocahontas-ból és a Mulanból is énekelek. Na meg persze A Szépség és a Szörnyeteg musicalből, amit az Operettszínház egyedülálló turnéjának köszönhetően német nyelven is játszhattam az elmúlt években. Natasa 43 előadást csinált velem végig ebből, gyanítom ez neki is elég volt ahhoz, hogy a kedvenc meséje legyen. A Disney slágerek amúgy is megunhatatlanok. Imádom őket egytől-egyig" - mondja Füredi Nikolett.

 

musicalmesek

 

Peller Anna a napokban adott életet Anna Bellának, akiről már most úgy gondolja, ugyanolyan "bolondos" lesz, mint amilyen az anyukája. 
"Nagyon boldog vagyok! A férjem megálmodta, hogy kislányunk születik... Persze teljesen mindegy, csak egészséges legyen, de ha már így alakult, ez külön öröm. Az Anna nevet kapja a kicsi, de nem egoizmusból! Nálunk családi hagyomány, hogy minden nő Anna. Megkapja még mellé a Bellát és a vezetéknevemet, hogy választhasson, ha majd felnő. Remélem, a kislányom ugyanolyan bolondos lesz, mint én, és majd jól megértjük egymást. A lemezre is bolondos számokat választottam. Gyerekkorom óta kedvencem például a Snoopy című rajzfilmből a Kölcsönös és érdekmentes barátság, A Kis Hableányból a Szegény mélabús lélek vagy a Macskafogóból a Miu Miújság. Azt hiszem, a lányom is imádni fogja őket. Egyébként is élvezi, ha énekelek. A Broadway Fesztivál fellépésünkön végig rúgkapált. Főképp a Ghost musical Húzok már című dalánál" - árulta el Peller Anna, aki nagyon örül, hogy kolléganőjével Siménfalvy Ágotával szinte teljesen egyszerre lettek várandósak. Mint mondja, ez sokkal közelebb hozta őket egymáshoz. Közösen faggatják Füredi Nikit és éjjel nappal e-maileznek. Ez Ágotának is nagy segítség, aki január végére várja kisfiát.


musicalmesek2
"A Ghost musical premierje után derült ki számomra is, hogy gyereket várok. Szerettem volna legalább a harmadik hónapig titokban tartani, de látszott rajtam. Rögtön lebuktam a többiek előtt. A Ghost előadások után kezdődött A Szépség és a Szörnyeteg turné. 19 alkalommal játszottam Tea mamát és 7 alkalommal Madame de La Nagy Komódot pocakomban a fiammal. Úgyhogy első perctől szívja magába a zenét és egyértelműen szereti,  főképp, ha én énekelek. A Dzsungel könyve a kedvence. A lemezen is énekelem majd Bagira dalát, a Beszél a szél-t. Az Egyiptom hercegéből is választottam egy altatót és nagy kedvencem A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak egyik betétdala. Ezt az előadást még évekkel ezelőtt játszotta óriási sikerrel az Operettszínház, egy kisfiú énekel benne egy kutyának, akit játszani tanít. Közös dalokkal is készülünk a lányokkal. Ami számomra nagyon különleges az az Abigél című musical karácsonyi dala. Ez az az előadás, amelyben Anna, Niki és én is játszottam. Nagy öröm ez a lemez számomra, elejétől a végig" - fogalmazott Siménfalvy Ágota.

A karácsonyi albumon - amely december 2-án jelent meg a Pentaton Koncert- és Művészügynökség kiadásában - nem csak az Abigél, de a Mary Poppins, az Oroszlánkirály és a legnépszerűbb magyar rajzfilmek slágereit, mint a Nagy ho-ho-ho horgász, a Kukori és Kotkoda, a Mézgacsalád és a Dr. Bubó is éneklik a színésznők közösen.

A Mesemusicalek 2 CD december 2-től megvásárolható a Budapesti Operettszínház jegyárusító pavilonjában (VI. kerület Andrássy út és Nagymező utca sarka), a Budapesti Operettszínház szervezési irodájában (VI. kerület Nagymező utca 19.), a Rózsavölgyi Zeneműboltban (V. kerület Szervita tér 5.) és a Kodály Zeneműboltban (V. kerület Múzeum krt. 21.), valamint online megrendelhető a 
www.lira.hu oldalon.

 

Forrás: Budapesti Operettsíznház

süti beállítások módosítása