Fiúk - Újra a Trafóban a Frenák-darab

December 19-20-21-én két év után ismét a Trafóban látható a Frenák Pál Társulat Fiúk című előadása.

 

A NolTv interjúja Frenák Pállal:

 

 

Az alkotók ajánlója:

 

A Fiúk Frenák Pál a nemek szerepét és azok viszonyrendszerét vizsgáló trilógiájának első és legnépszerűbb darabja. 2006-ban elnyerte a Lábán Rudolf-díjat, 2008-ban a Duna Televízió filmet készített belőle, majd körbeturnézta a világot Európától Ázsiáig. A különleges előadás két év szünet után tér vissza a Trafó színpadára, méghozzá új szereposztással. Nelson Reguera és Holoda Péter mellett most a társulattal már több előadásban együtt dolgozó Feicht Zoltán és az olasz származású, Franciaországban élő Leonardo Maietto lép színpadra, utóbbi először látható Frenák-darabban.

 

FrenakFiuk vi

 

A táncosokról:

Holoda Péter
1990-ben született Nagykanizsán. A művészettel és a tánccal Pécsett ismerkedett meg, 14 évesen kezdte tanulmányait a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában. 2008-2009-ben megnyerte a legjobb végzős díját. Tanulmányai végeztével első társulata a Frenák Pál vezette nemzetközi társulat lett. Részt vett a társulat 10 éves fennállását ünneplő K.áO.sz! című előadásban, ezen kívül olyan darabokban láthatja a közönség, mint a Twins, az InTimE, a k.Rush, a Hymen, az x&y – battement de coeur és a Fiúk.

Nelson Reguera
A kubai származású Nelson Reguera Santa Clara-ban született és 11 éves korában kezdett el táncolni a Kubai Nemzeti Tánciskolában. 1997-ben végzett, majd Rosario Cardenas-szal kezdett dolgozni Danza Combinatoria nevű társulatában, ahol négy év alatt Nelson vezető táncossá lépett elő. 2000-ben Ausztráliába emigrál, ahol megalapítja saját társulatát, Havana Beat néven, akikkel végig turnézzák New South Wales-t, miközben egyre többet tanít is. Caminando című, Sue Healey-nek ajánlott szólókoreográfiája az Australian Council for the Arts támogatásával valósult meg a Sziget Fesztiválon. A Frenák Pál Társulattal 2004 óta dolgozik, a repertoár számos darabjában táncol, jelenleg a Fiúk, a Twins, a Hymen és az InTime című előadásokban látható, több Frenák produkcióban koreográfus-asszisztensként közreműködik.

 

Feicht Zoltán
Balettművész és koreográfus szakon végzett a Táncművészeti Főiskolán. 1998-ban a Magyar Nemzeti Baletthez került, elnyerte a North Carolina School of the Arts ösztöndíját, majd több éven keresztül külföldi társulatok tagjaként dolgozott. Itt ismerkedett meg a kortárs tánc technikákkal, és olyan kiváló művészektől tanult, mint Frey Faust, Ted Stoffer, Laura Arís, Inaki Azpillaga. Magyarországon is számos koreográfussal dolgozott együtt, valamint egy évadot töltött a világhírű Cirque du Soleil-nél. A Frenák Pál Társulatban az InTimE, a Hymen és a Fiúk című előadásban látható.

Leonardo Maietto
1985-ban született Olaszországban. Klasszikus balett és kortárs tánc tanulmányokat folytatott a Accademia Nazionale di Danza hallgatójaként Rómában, illetve mesterkurzusokon és workshopokon képezte magát a kontakt tánc és az akrobatika területén. Számos neves olasz koreográfussal és rendezővel dolgozott együtt nem csupán táncművészeti, de cirkuszi és fizikai színházi projektekben Olaszországban és Európa-szerte. Koreográfusként elsősorban szólóprojekteket készít, később Brüsszelben, majd Párizsban folytatja a karrierjét. A Fiúk az első közös munkája a Frenák Pál Társulattal.

 

 

Kritikus szemmel az előadásról:


„A Fiúk nyers, kemény, dinamikus. Az 1998-as Vadócok (Sauvagerie) óta nem hittük már, hogy táncszínházban lehet még kötéllel és felfüggesztéssel többet mondani. A fiúkban felfüggesztett három kötél nem egyszerűen a vertikalitást jelenti, hanem sokkal inkább a mi terünk kiterjesztését, ami bár látszólag egy másik dimenziót nyit, mégis véges, mégiscsak a mi terünk. Frenák táncosai oly otthonossággal mozognak e térben, mintha természetes közegük volna. Testük része lesz a kötél. De túlzó leegyszerűsítés lenne a köteleket puszta fallikus szimbólumnak tekinteni. A kötél birtoklása és uralása a tér kiterjesztésének végsőkig menő kalandja, amelyet az erő és ügyesség tesz lehetővé a táncosok számára. Mivel ebben a térben mindent megtehetnek, potenciájuk teljes. A képességek birtoklása (potentia) gyorsan felveti a hatalom (potestas) kérdését. A fiúk fontos kérdése ez; és hogy mennyire ennek próbálgatásáról szól ez a darab, mi sem mutatja szebben, mint a kutyaugatással kísért gyönyörű, vad jelenet. A férfi hatalom azonban nem választható le sem a szexusról, sem pedig a nárcisztikus önszeretetről. Ez utóbbi gazdag metaforájává válik a darab színpadképét mindvégig meghatározó fehér ajtó, ahonnan a szereplők előjönnek, és aminek biztonságába újra és újra visszatérnek.” (Varga Mátyás: Testek a testünkből, Balkon)

 

FrenakFiuk xxiv

 

 

Frenák Pál Társulat: 
FIÚK 
 

Koreográfus: FRENÁK Pál

Táncosok: Nelson REGUERA, HOLODA Péter, FEICHT Zoltán, Leonardo MAIETTO

Zene: Fabrice PLANQUETTE, GERGELY Attila

Látvány: FRENÁK Pál

Fény: MARTON János

Hang: HAJAS Attila

Színpad, Alpin-technika: ZOLTAI György

Produkciós vezető: JUHÁSZ Dóra

 

2013. december 19-21. 20.00

Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

süti beállítások módosítása