Matei Vişniec drámaíró a Maladype Bázis vendége

Matei Vişniec az egyik legtöbbet játszott európai drámaíró a Maladype Bázis vendége lesz.

„Egy jó író képes a szöveg belső energiáját érzékelni, és ha erre hallgat, a szöveg magától összeáll, ha viszont erőlteti, nem lesz semmi belőle" – Matei Visniec

 

Matei Vişniec-et látja vendégül december 13-án és 14-én a Maladype Színház. Matei Vişniec mind román, mind pedig francia nyelven tucatnyi nagy hatású drámát írt. Romániában a Bukaresti Egyetemen filozófiát tanult, majd 1977-ben fordult az írás felé. Az ezt követő tíz évben húsz drámát írt, ám a romániai cenzúra mindet betiltotta. 1987-ben franciaországi meghívást kapott, azóta főként franciául publikál, és felvette a francia állampolgárságot is. A kommunista rezsim bukását követően 30 darabját mutatták be Romániában, és a magyarországi színházak is előszeretettel tűzik műsorukra frivol és váratlan fordulatokkal teli írásait. 

 

Matei Visniec

 

Mi a teljes program?

 

December 13. péntek, 19:00 óra:

A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik. (Fordította: Tömöry Péter) 

A már nem egészen fiatal szaxofonművész egy szép napon arra ébred, hogy ismeretlen fiatal nővel fekszik meztelenül egy ágyban. Első kérdése: szeretkeztünk? – de miután választ nem kap a kérdésére és ő maga már semmire sem emlékszik, arra kéri a Nőt, hogy töltsön vele még kilenc éjszakát. A Férfinak és a Nőnek kilenc éjszakája van arra, hogy megismerjék és megértsék egymást. A kilenc éjszaka során filmszerűen lepereg a szaxofonos élete, akivel egyre különösebb dolgok történnek, amíg teljesen meg nem szabadul testétől és meg nem érti a lényeget. 

Játsszák: Lendváczky Zoltán, Tankó Erika, Orosz Ákos, Molnár Mariann
Rendező: Balázs Zoltán 


December 14. szombat, 14:00 óra:

FÓRUM – Beszélgetés Matei Visniec íróval 
(A beszélgetésen részt vesznek Daniela Magiaru színháztörténész és Scarlat Anna műfordító)

Matei Vişniec az egyik legtöbbet játszott európai drámaíró. 

Daniela Magiaru – Színházi kritikus, fordító. Bölcsészettudományból szerzett PhD fokozatot 2008-ban. Romániában, Németországban jelentek meg tanulmányai. Első könyve, Matei Visniec, a szép szavak illúziója címmel, 2010-ben jelent meg.

 

 

süti beállítások módosítása