„Néha a dolgok összeérnek” - Újra színpadon Ónodi Eszter

Ónodi Eszter sűrű forgatási időszakon van túl. Ennek kapcsán adott interjút.

A Houdini című amerikai produkcióban Adrien Brody partnereként, a Swingben többek közt Törőcsik Mari mellett, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásában pedig Básti Julival játszott. A színházban sem kell sokáig nélkülöznünk: december 15-én a Jadviga párnájában láthatja újra a közönség a Belvárosi Színházban. Ennek kapcsán készült  rövid interjú a színésznővel.

Egy nagyon koncentrált forgatási időszak után, december 15-én Závada Pál nagysikerű regénye, a Jadviga párnája színpadi változatában láthatunk. Mennyire élvezhető az előadás annak, aki nem olvasta a művet?

Az idei évem valóban a filmezés jegyében telt, aminek nagyon örülök, így viszont kevesebbet tudtam színpadon lenni. Ám decembertől ismét játszom a Jadviga párnájában: nagyon nehéz egy három síkon mozgó regényt betűhíven és minden aspektusából követni egy színdarabban, majdhogynem lehetetlen, úgyhogy szerintem nem is a regényt kell számon kérni rajta, mert ez egy különálló előadás, amely a maga módján hat. A Hargitai Iván által rendezett produkciónak nagyon erős a sodrása, a történetben megjelenő szerelmi háromszög önmagában is nagyon izgalmas, de ha ez nem lenne elég, a görög tragédiák kórusát idéző zene, amelyet többek közt Szokolay Dongó Balázs szolgáltat, és Ladányi Andrea koreográfiája remélem különleges élményt ígér. Úgy gondolom, hogy egy elgondolkodtató darabot sikerült létrehozni, amelyben számítunk a nézők szellemi közreműködésére.

Mondhatni, hogy a darab hazatér decemberben, hiszen az elmúlt fél évben csupán a vidéki közönség élvezhette…

Igen, és ezek között voltak szabadtéri előadások is Pécsett, illetve Balatonföldváron, ezekkel kapcsolatban voltak félelmeink a kollégákkal, a Jadviga párnája ugyanis egy intim térbe tervezett, nem kimondottan nyári, szórakoztató szabadtéri előadás, amelyet egy hűsítő fröccs mellett, szúnyogdongásban néz meg az ember. A nyári játszóhelyekről tudni kell, hogy akár 800-900 főt is képesek befogadni, így tartottunk tőle, hogy mennyire tudja az embereket beszippantani a történet. Azt kell, hogy mondjam, kellemes csalódás ért, hiszen mindkét előadás csodálatos volt, annak ellenére, hogy alapvetően nem szeretek szabadtéren játszani, mert azt gondolom, ilyenkor szétfolynak az energiák. Pécsett, a Káptalan utcai szabadtéri színpadnak nagyon meredek a nézőtere, előadás előtt néhányan fel is mentünk a legutolsó sorába, és a többieket, akik a színpadon maradtak, olyan piciben láttuk, mintha hangyák lennének. Tartottunk tőle, hogy mennyire sikerül átadnunk a színpadon zajló eseményeket, de úgy érzem, végül megnyertük a csatát.

Nem ez volt az egyetlen győztes küzdelem, hiszen júniusban megkapta az Arany Nimfa-díjat, nyár végétől pedig egymást érték a jobbnál jobb filmes munkák...

Mindenféle mellébeszélés nélkül mondom, hogy az Aglajáért járó díjeső, legfőképpen a Nimfa-díj teljes váratlansággal zúdult ránk. A filmnek köszönhetem azt is, hogy szerepet kaptam a Houdini című amerikai mini tévésorozatban, ahol az Adrien Brody által játszott Houdini édesanyját alakítom. A casting director ugyanis kiajánlotta az Aglaját, a Houdini rendezője megnézte és ezután hívott személyes találkozóra. Érdekes az élet, hiszen 3-4 évvel ezelőtt éppen a Nagycirkuszban vettük fel azt a jelenetet az Aglajából, amelyben a manézs felett lebegek, most pedig egy egészen más történetben, de visszatértem a cirkuszba. Sőt, a Houdini stábjából többen részt vettek az Aglaja elkészítésében, így még közös nosztalgiára is volt lehetőség. Érdekes, hogy most azzal az elefánttal forgattam, akit 3-4 évvel ezelőtt Balatonlellén láttam egy előadásban, amikor még az Aglajára való felkészülés zajlott. Tehát úgy látszik, hogy néha összeérnek a dolgok, az élet körforgása, ritmusa néha visszavezet bizonyos emberekhez, eseményekhez, helyszínekhez.

Forgatás közben hiányzott, hiányozhatott a színház?

Az elmúlt évek kihagyása után volt mit bepótolnom a filmezés terén. Most végre annyit forgathattam, hogy nem is jutott időm színházra gondolni, ezért nem éreztem a hiányát. Kevés előadásban szerepeltem ősszel, nem is játszottam a Katona első bemutatóiban. Furcsa, zavarbaejető érzés volt egy-két előadás erejéig visszatérni a színpadra, a hangom sem volt a helyén. Elszoktam ugyanis az erőteljesebb tónusoktól, mindent „szoba hangon” próbáltam megoldani, mint a forgatásokon, így kellett egy kis idő, hogy átálljak. Decemberben viszont már elkezdjük próbálni Ascher Tamással a Katona új darabját, a Fényevőket, Gorkij A nap fiai című 1905-ben írt műve alapján. Már nagyon várom ezt a munkát! Szeretek Ascherral dolgozni, addig viszont minden szabad percemben azon vagyok, hogy összerántsam a családot.

Ez hogyan sikerül a rengeteg teendőd mellett, most, hogy a fiad iskolás lett?
Az elmúlt pár hét feszített tempóban telt, hétfőn még Bulgáriában ébredtem, négy napra rá pedig már Lengyelországban tértem nyugovóra. De a kisfiunkat előre felkészítettük erre az időszakra, mindent megbeszéltünk vele, így nem volt semmi gond. Nagyon komoly hátteret biztosít számomra a családom, és igyekszünk együtt kitalálni, megszervezni mindent. A párommal (Keszég László színész-rendező – a szerk.) már korábban megbeszéltük, hogy a szeptemberi iskolakezdésre nem vállal munkát. Azt tudtam, hogy a Swing forgatása át fog nyúlni szeptemberre, így azt szerződésbe vettük, hogy szeptember 2-án nem forgatok, mert ott kell lennem az évnyitón. Persze hiába a tudatosság, ha váratlan események fűszerezik az életet: szeptemberben két filmes főszerepet is kaptam a Houdinivel és Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásával – ezek a munkák meglepetésszerűen, két hét leforgása alatt találtak meg. Termékeny periódust élek, hiszen abba a korba kerültem, amikor 20 és 60 évest egyaránt eljátszhatok – ezt teszem a Houdiniben és Fekete Ibolya alkotásában is. Jó genetikai adottságok ide vagy oda, pár év múlva már nem így lesz.

Azt hinné az ember, hogy az Aglaja hatalmas sikerét követően az új felkérések nem érhetik meglepetésként…
Pedig igazán váratlanul értek, hiszen az Aglaja inkább külföldön aratott sikert, itthon nagyon kevesen látták a mozikban. Úgy hallottam, hogy a DVD-ék elfogytak, és már zajlik az utángyártás, de csak a monte-carlói díjátadó után kezdték őket keresni a boltokban. Tőlem is sokan kérdezték, hol és mikor mutatják be a filmet, mondtam, hogy már le is került a műsorról. Úgy tűnik, titkos mű lett ez az Aglaja – legalábbis Magyarországon. (Nevet.) Az kétségtelen, hogy ennek a műnek nagy hatása volt az életemre...

Az interjút készítette: Filákovity Radojka