Állami fenntartásba kerül az Operettszínház - Szavazott a közgyűlés

Állami fenntartású lesz január 1-jétől a Budapesti Operettszínház, miután elfogadta az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés december 11-én.

A javaslatot a Fidesz-KDNP-s képviselők 20 igen szavazatával fogadták el, az Együtt-PM két képviselője tartózkodott, az MSZP-s képviselők nem nyomtak gombot.

A határozat értelmében a Nagymező utcai teátrum fenntartója január 1-jétől az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz.

operettszinhaz

 

A Budapesti Operettszínházhoz tartozó ingatlanok, így maga színházépület is - amelynek értéke 7,7 milliárd forint a nemrég készült vagyonértékelés szerint - ugyanakkor a főváros tulajdonában maradnak.

 

A kormány még októberben döntött arról, hogy az operettszínház januártól állami fenntartásba kerül.


A közgyűlés most megszavazta, hogy ezzel összhangban a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Operettszínház közötti fenntartói szerződés 2013. december 31-én megszűnik.


Az operettszínháznak januártól bérleti díjat kell fizetnie az ingatlanok használatáért, a közgyűlési határozat évi 220 millió forinttal számol. A bérleti szerződés határozatlan időtartamú lesz.


Az intézményi feladatok ellátásához szükséges ingó vagyon - például díszletek, jelmezek, bútorok - nyilvántartási értéken való átvezetéssel ingyenesen kerülnek az átvevőhöz, a vagyontárgyak kezelésének joga a Budapesti Operettszínházat illeti meg.


A határozat arra is kiterjed, hogy a közgyűlés a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére kiírt pályázati felhívást visszavonja, az új vezetői pályázat kiírása 2014. január elseje után az átvevő, azaz az Emberi Erőforrások Minisztériuma kizárólagos jogosultsága.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása