Közellenség és Vérnász - Két új előadás a Magyar Színházban

Két új előadás készül a Magyar Színházban: december 21-én Tasnádi István Közellenség című darabját mutatják be Vidovszky György rendezésében, december 22-én pedig Federico García Lorca Vérnászának Horgas Ádám rendezte premierjére várják a nézőket.

kozellenseg front

Közellenség

 

A Közellenség Kohlhaas Mihály történetét meséli el a lovai szemszögéből. Vidovszky György rendezése 14 éves kortól ajánlott ifjúsági előadás. Kohlhaas Mihályt a darabban vendégként Horváth Lajos Ottó játssza.

 

A nagyszínpadon bemutatott előadáshoz Sokszemközt címmel színházpedagógiai program is kapcsolódik. Az előadás születését végigkísérik a színházpedagógiai programban részt vevő csoportok: a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 9., valamint a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont 10. osztálya. A diákok a próbák alatt többször találkoznak az alkotókkal, ennek eredményeképp a résztvevő osztályok ötletei, véleményei nyomot hagyhatnak az előadáson.

 

A produkcióban Horváth Lajos Ottó mellett a Kanca szerepében Losonczi Kata, a Csődör szerepében pedig Pavletits Béla látható. Az előadásban Holecskó Orsolya, Szűcs Sándor, Bede-Fazekas Szabolcs, Fillár István, Horváth Illés, Szatmári Attila, Gémes Antos és Őze Áron is játszik.
vernasz front

 

Vérnász

 

A Vérnász színpadi adaptációját Horgas Ádám jegyzi, aki a mozgás- és táncszínház felől közelíti meg a drámát, amelyet a Sinkovits Imre Színpadon láthat a közönség. 

 

A társulat az előadás zenéjét jegyző Ács Dominikával és Horgas Ádám rendező-koreográfussal együttműködve olyan műhelymunkára vállalkozik, amely során hagyományos és mozgásszínházi megoldásokkal kísérlik meg elmesélni Lorca elsöprő erejű szerelmi történetét - olvasható a teátrum közleményében.

 

A 16 éves kortól ajánlott előadás női főszerepeiben Hámori Ildikó és Balsai Móni látható. A produkcióban Szalay Kriszta, Ruttkay Laura, Benkő Nóra, Gula Péter, Jegercsik Csaba, Fülöp Zsigmond, Auksz Éva és Kovács Dézi szerepel, valamint közreműködnek a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei is.

 

Forrás: Magyar Színház, Színház.hu, MTI 

 

süti beállítások módosítása