Újra indul a KÖR színházi vetélkedő

A Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház 2010 októberében hirdetett először színházi vetélkedőt olyan budapesti, vidéki és határon túli középiskolások számára, akik érdeklődnek a színház és a drámairodalom iránt.

A színházak közleménye:

Idén már a 4. KÖR indul el, melynek játékszabályain egy kicsit változtattunk, egyszerűsítettük azokat.

 

944921 539428509432092 752546052 n
Továbbra is 3-6 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk, azonban az eddigi gyakorlattól eltérően kizárólag elektronikus formában (a jelentkezési lap letölthető mindhárom színház honlapjáról). Idén a vetélkedő 2 fordulóból áll: az első maga a jelentkezés, melynek határideje 2014. január 27., hétfő. A jelentkezési lap kitöltése mellett arra kérjük a csapatokat, hogy mutassák be magukat bármilyen technikával (lehet fotó, rajz, videó, mobiltelefon-film, dal stb.) A második fordulóban a három színház által összeállított kérdéssort kell megoldaniuk a diákoknak. A kérdések között lesznek elméleti és kreatív feladatok is.

 

1365 539430972765179 1765341504 n
A döntőbe, melyet idén az Örkény István Színházban rendezünk meg, a már megszokott módon a legjobb 6 csapat juthat, és – csakúgy, mint eddig – mindhárom színház színészei segítik majd őket a játék során. A zsűri a színházak igazgatóiból áll: Máté Gábor, Bálint András és Mácsai Pál pontozza a résztvevők teljesítményét.

 

945618 539430979431845 775911617 n
Jelentkezni a kor@orkenyszinhaz.hu címen lehet.

 

 

süti beállítások módosítása