Patkányok - Tragikomédiát rendezett Újvidéken Alföldi Róbert

Gerhart Hauptmann Patkányok című tragikomédiáját mutatja be pénteken az Újvidéki Színház, az előadást Alföldi Róbert rendezi. A színház idei 2. bemutatójáról sajtótájékoztatón beszéltek a készítők.

patkanyok1

 

 

A sajtótájékoztatón elhangzott: ez a darab ritkán szerepel a színházak repertoárján, mert nagyon bonyolult és szövevényes, ugyanakkor fontos mű, hiszen súlyos emberi és társadalmi problémákat érint. Gerhart Hauptmann drámájának fő cselekménye arról szól, hogyan próbál meg egy cselédlánytól gyereket vásárolni egy olyan asszony, aki elveszítette saját gyermekét.

 

 

Alföldi Róbert szerint a Patkányok megmutatja, mennyire figyelnek egymásra az emberek. "Ez (a darab) ugyanúgy, mint nagyjából mostanában minden előadás, amit csinálok, a szabadságról vagy arról szól, hogyan és miként próbálunk létrehozni magunknak mindenáron valamiféle szép és jó életet" - jelentette ki a rendező.

 

"Kriminek is felfoghatjuk" - fogalmazott Gyarmati Kata dramaturg, aki hozzátette, hogy ezzel egy időben a mű azt is bemutatja, hogy "manapság hány nő küzd azzal, hogy nem tud vagy nem bír gyereket vállalni és hány nő küzd azzal, hogy a karrier miatt lemond a gyerekvállalásról."

 

patkanyok2

 

A próbafolyamatot elemző munka előzte meg, emellett a színház munkatársai internetes naplót is vezettek, amelyben a különböző buktatók, nehézségek, de a sikerek és rendezői utasítások is olvashatók.

 

Forrás: MTI, Újvidéki Színház

süti beállítások módosítása