Ősbemutatóval emlékezik Madáchra a Zenthe Ferenc Színház a Madáchban

Ősbemutatóval vendégszerepel Budapesten az idén alakult salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Hazánk legifjabb teátruma a fővárosi Madách Színházban mutatja be január 22-én T. Pataki László Kit szerettél, Ádám? című darabját, amely a Madách Imre életét meghatározó nők „hatalmi harcába” enged bepillantást.

 

A Zenthe Ferenc Színház ajánlója:

 

Madách Imre személyes tragédiájával, az író édesanyja, Majtényi Anna és felesége, Fráter Erzsébet egymás ellen vívott harcáról szóló színpadi játékkal jön Budapestre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

 

Magyarország legfiatalabb, 2013-ban alapított színháza a híres író születésének 190. évfordulóját kívánja méltóképpen lezárni T. Pataki László Kit szerettél, Ádám? című darabjával. A teátrum vezetése még Madách Brazíliában élő rokonait is elhívta a premierre, ezzel is tisztelegve a 150 éve elhunyt tragédia-költő emléke előtt. A darab szerzője és szereplői is mind nógrádiak, a téma az, amely egyetemes, akárcsak Madách örökérvényű műve, Az ember tragédiája.

Az ősbemutatóra a Madách Stúdióban kerül sor a magyar kultúra napján, majd január 27-től az új teátrumnak otthont adó salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban játsszák.

 

Müller Zsófia - P Kerner Edit

Olvasópróba (Müller Zsófia, P. Kerner Edit)


T. Pataki László:

Kit szerettél, Ádám?
Színpadi játék egy részben

Majthényi Anna ........ P. Kerner Edit
Fráter Erzsébet ........ Müller Zsófia

Díszlet/jelmez: Pallós Nelli
Film és animáció: Szalkai Péter
Animációs hangmérnők: David Lorcho
Dramaturg: Sándor Zoltán, Horváth Eszter
Rendező: Máté Krisztián, Susán Ferenc

Bemutató: 2014. január 22. - 19:30
Madách Színház
 

süti beállítások módosítása