Káel Csaba: Sikeres évet zár a Művészetek Palotája

A Művészetek Palotája (Müpa) sikeres évet zár. A gazdag budapesti program mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveik is Bahreintől Bécsen át Sanghajig és bekerültek a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői körébe - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.


"Több műfajban is jelentős hazai és nemzetközi művészeket köszönthettünk Joyce DiDonatótól a Finzi Pasca társulaton át Natalie Cole-ig, fontos bemutatóink voltak: Ligeti Le Grande Macabre, Richard Strauss két operája, Verdi Attilája, kortárs premierünk a Bakkhánsnők. A gazdag budapesti programok mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveink is Bahreintől Bécsen át Sanghajig" - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.


"Eredményként könyveljük el, hogy a Budapest kulturális rangját meghatározó tavaszi és őszi fesztivál szervezői körébe kerültünk. A ház tagja a Fesztivál Tanácsnak és egyik oszlopa az Operatív Testületnek" - hangsúlyozta Káel Csaba, hozzátéve, hogy ennek voltak előzményei. Felidézte, hogy két évvel ezelőtt szorosabbra vonták a kapcsolatot a nagy fővárosi kulturális intézményekkel, amikor létrehozták a Culture Port klasztert pont azért, hogy minél több bel- és külföldi turista számára vonzó programcsomagot tudjanak ajánlani. Ennek pedig a legjobb formája a fesztivál.

 

mupa

 

Korábban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) csupán helyszínként használta a Müpát. "Az utolsó két tavaszi fesztiválon már több közös produkciót hoztunk létre a fesztiválközponttal. E téren is szeretnénk nyitni: úgy vélem, fontos, hogy nemzetközi fesztiválok partnerei legyünk, hogy például a Wiener Festwochennel vagy akár az Aix-en-Provence Fesztivállal is együttműködjünk. Annál is inkább, mert a nagy fesztiválok sok évtizedes tapasztalattal bírnak, rendszeresen mutatnak be több helyszínen megjelenő közös produkciókat" - mutatott rá Káel Csaba.


Úgy vélte ugyanakkor, hogy ez akkor valósulhat meg igazán, ha 2015-től a BTF időpontján változtatnak, kicsit közelebb viszik a Prágai Tavaszhoz és a Wiener Festwochenhez. Ez közös előnyökkel jár, hiszen a tengerentúlról és a távol-keletről érkező vendégeknek több lehetőségük lesz, nagyobb programcsomagot választhatnak. "Arról nem is szólva, hogy április második felében már bátran kiülhetünk a pesti teraszokra" - fűzte hozzá.


A Művészetek Palotája integrálja a jelentős budapesti minisztériumi fenntartású intézmények - többek között a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Nemzeti Tánc Színház és a Magyar Állami Operaház - fesztiválműsorait. "Ezzel megszaporodott a munkánk, de ezt is az eddigiek szerves folytatásának tekintem. A Fesztivál Tanács hangsúlyozta: azt várják, hogy újdonság és ne repertoár produkció kerüljön a műsorba. A Müpa egyik sajátossága épp az, hogy nincs hosszú szériajátszás. Bemutattunk egy Webber-estet és a Madách Színház vitte tovább, a Katona József Színház a Muzzik premierjét itt tartotta és a színház repertoárdarabja lett. Ez a koncepció tehát egyáltalán nem idegen tőlünk" - emelte ki a vezérigazgató.


Több koprodukció is megjelenik a BTF jövő évi programjában a Szegedi Kortárs Balett és a Pannon Filharmonikusok Bartók-Strauss-estje, a Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok című táncjátékának premierje. A világhírű Versailles-i Barokk Zenei Központ Rameau operája, a Les Fetes de Polymnie bemutatójában partnere a Müpának, az Orfeo Zenekarnak és a Purcell Kórusnak. Az előadásban az elismert barokk specialista énekesnő, Véronique Gens mellett Baráth Emőke lép fel, akiért 2013 nyarán az Aix-en-Provence Fesztivál után lelkesedett a szaksajtó.


A Müpa programját az utóbbi években egy-egy hívószó – idén az identitás - jellemzi, korábban a fesztiválok is kaptak mottót. "Ez a BTF az európai identitást hozza előtérbe. Ennek az azonosságtudatnak a hatása is megmutatkozik a fesztiválon, hiszen egy francia író, Jean Cocteau 1946-ban keletkezett írását az amerikai Philip Glass dolgozta fel. A szépség és a szörnyeteg című film képeihez nem kísérőzenét írt az eredeti párbeszédek helyére, hanem négy énekesre komponált szólamot" - tette hozzá Káel Csaba.


"Zenekari koncertekben az egész év gazdag lesz, a tavaszi fesztiválra érkeznek a Bécsi Filharmonikusok Zubin Mehta vezényletével, a Londoni, az Izraeli Szimfonikusok játszanak a Müpában, a sorozatot a Berlini Filharmonikusok zárják. Itt voltak 10 évvel ezelőtt, amikor Magyarország az Európai Unió tagja lett, most arról emlékeznek meg nálunk, hogy a berlini fal 25 éve omlott le" - mondta Káel Csaba.


A Müpa az évad második felére is erős koncertprogramot ígér. A január a már hagyományos újévi koncerttel indul, Haydn Az évszakok című oratóriumát a barokk zene tudósa, René Jacobs vezényli. Az évad végén a Budapesti Wagner-napok műsorán ezúttal a Ring-tetralógia és a Tannhäuser szerepel természetesen a nemzetközi Wagner-énekes mezőny kiválóságaival.
Budapest kortárs zenei életének föllendítése a Café Budapest néven ismert őszi fesztivál feladata - mutatott rá Káel Csaba.

 

"Ha a betűket behelyettesítem, a Contemporary Arts FEstival jön ki, ezzel jól lehet kampányolni külföldön. Például azt tervezzük, hogy mindig hívunk valakit a kortárs zene nagy egyéniségei közül, darabot rendelünk meg. Az operatív testületi forma azért is jó, mert minden érintett fél érvényesítheti benne szándékait, a budapesti fesztiválok egyértelműen a városról kell, hogy szóljanak. Budapest privát kortárs "feelingje" már nagyon jó, ezt a szférát szeretnénk rendszerbe foglalni a galériáktól a romkocsmákon át a piacokig, összekapcsolni az előadó-, képző-, iparművészetet bemutató nívós intézményeinkkel. Lesznek nagy installációk, lokális és mini fesztivál-centrumok, az egész város sugározza majd, hogy itt fesztivál van" - hangsúlyozta a Müpa vezérigazgatója.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása