Jodorowsky maratont rendeznek az Átriumban

A magyarhangya és az Átrium Film-Színház szervezésében január 2. és 4. között megrendezésre kerülő eseményén először kerülnek Magyarországra a chilei-mexikói filmrendező, képregényszerző, zeneszerző, író és költő legendás klasszikusai.

 

Alejandro Jodorowskyról:

 

Az orosz (ukrán) zsidó származású chilei-mexikói filmrendező, producer, színész zeneszerző, pantomimművész, képregényszerző, zeneszerző, író és költő, egyszóval művészpolihisztor. Emellett vallásfilozófus, pszichológus, karatemester, és tarotszakértő. Elsősorban ezoterikus, szürreális és sokkoló filmjeiről ismert, de jó néhány képregényt is írt.

A kultuszfilmes ezt nyilatkozta: „Én azt várom a filmektől, amit az észak-amerikaiak nagy része a pszichedelikus drogoktól vár.” Jodorowksy emellett egy újkori spiritualista, és egyike a világ vezető tarot-kutatóinak. Újabban nagy figyelmet szentel a „pszichomágiának” nevezett pszichológiai terápiának, aminek az a célja, hogy meggyógyítsa az élet korai szakaszában szerzett lelki sebeket. A terápia azon a hiten alapul, hogy bizonyos külső cselekmény eljátszása közvetlenül hat a tudatalattira, megszabadítva azt egy sor traumától, akár több generációra kiterjedőtől is. Ezeket a cselekményeket a terapeuta írja elő, miután tanulmányozta a páciens személyiségét és családfáját.

Alejandro-Jodorowsky

 

Jodorowsky műveit Magyarországon hivatalosan soha nem mutatták be. A 70-es években készült klasszikusait VHS-kazettán adták-vették a rajongók évtizedekkel később, ám neve mindmáig ismeretlen maradt a magyar közönség számára. A 83 éves, Párizsban élő, orosz zsidó családból származó, chilei művészt legújabb filmjének cannes-i premierjén Nicolas Winding Refn a „mozgókép utolsó fejedelmeként" hívta a színpadra, de a filmtörténet is az egyik legnagyobb hatású szürrealista rendezőként aposztrofálja.

Az Átrium Film-Színházban 3 napig a Jodorowsky-életmű kulcsdarabjai kerülnek bemutatásra. Először lesz látható vásznon a mester 1970-ben készült A vakond (El Topo), valamint az 1973-as A szent hegy (Holy Mountain) digitálisan felújított kópiája. Legújabb, 2013-as filmjének, a La danza de la realidad címűnek ugyancsak az Átrium Film-Színházban lesz a magyarországi ősbemutatója, csakúgy, mint Jodorowsky meghiúsult főművéről készült friss dokumentumfilmnek is (Jodorowsky's Dune). Mind a 4 alkotás angol és magyar felirattal csak a Jodorowsky-maraton alatt nézhető meg, utána nem lesz elérhető.

A Jodorowsky maratonon a művész filmjei mellett hazai előadók performanszai színesítik a programot. 

 

Jegyárak: filmenként 1600 Ft, 4 meghatározott filmre szóló bérlet 5000 Ft.

 

A részletes program a www.atriumfilmszinhaz.hu-n olvasható.

 

Forrás: atriumfilmszinhaz.hu

 

süti beállítások módosítása