Új Hair átirat készült! - A Musica Sonora újévi koncertjén debütál

A Musica Sonora Újévi koncertjén, január 4-én egy új Hair átiratot hallgathat a közönség.


A Musica Sonora Újévi koncertjén, január 4-én a zenekar partnerével, a Semmelweis Vegyeskarral együtt 120 egymást támogató és tisztelő közreműködő örömzenélését fogják hallani a nézők a SYMA Rendezvénycsarnokban. A koncert első felében Brahms, Csajkovszkij, Dvorak, Sibelius, J. Strauss, Suppé, Takemitsu műveit vezényli Illényi Péter zenekarvezető, majd egy Hair átiratot hallhat a közönség, amelyet Pejtsik Péter a zenekar felkérésére készített.

 

 

musica-sonara-popup


A munka több mint fél évig tartott, a zeneszerző az énekszólamokon alig-alig változtatott. Véleménye szerint ezt megteszik majd az énekesek, például improvizált barokk díszítésekkel. Azonban Pejtsik Péter a kíséretekhez bátran hozzányúlt, így különleges tételek jöttek létre: az egyik pillanatban a Hair egyik ismert dalát hallhatjuk bennük, a másikban pedig egy barokk áriát vagy turbát.


A szólisták és a mű hangmérnöke Horváth Tamás, akin a rengeteg mikrofon egységes hangképpé formálása múlik, elhivatott támogatói a produkciónak. Andrejszki Judit szoprán szólista a mű kedvéért hónapokat foglalkozott kislányával Pejtsik Boglárkával, aki a gyerekszoprán részeket fogja énekelni. Légrádi Gábor – tenor szólista Spanyolországból, Bozi Péter – kontratenor szólista Angliából utazik haza a produkció kedvéért. A szervezők szerint, a Semmelweis Vegyeskar Oláh Márta irányítása alatt olyan hangzást produkál majd, amit élő koncerten eddig még nem sokan valósítottak meg.

Az átiratból CD felvétel is készült.

 

 

süti beállítások módosítása