Két előadással vendégszerepel Budapesten a kaposvári színház

Két előadással látogat januárban Budapestre a kaposvári Csiky Gergely Színház: a Cigánytábor az égbe megy című zenés ballada Szőcs Artur rendezésében a Nemzeti Színházban látható január 11-én, a 111 című kortárs lengyel dráma a Jurányi Inkubátorház műsorán szerepel január 13-án.

Bérczes László, a színház művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: e két előadás a színház repertoárjának sokszínűségét ugyan nem tudja teljes egészében visszaadni, de mivel két nagyon különböző formavilággal, stílussal rendelkező, sikeres produkcióról van szó, a budapesti néző mégiscsak érzékelheti, hogy a kaposvári teátrum a minőségre helyezi a hangsúlyt. A színház fontosnak tartja azt is, hogy az ország első számú kőszínházával és a független szcéna központjával egyaránt együttműködésben álljon.

 

ciganytabor

Cigánytábor az égbe megy (Fotó: Memlaur Imre)


A művészeti vezető felidézte, hogy a Cigánytábor az égbe megy című előadásban szereplő Söndörgő együttes megkapta a legjobb színházi zenéért járó díjat a Városmajori Színházi Szemlén. A romantikus, szenvedélyes mesének különleges ízt ad az előadás szerves részét képező, élőben játszó zenekar autentikus balkáni népzenéje.

 

szaztizenegy

111 (Fotó: Memlaur Imre)


A 111 című kortárs lengyel dráma egy bűnmegelőzési projekt részeként jött létre, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának közreműködése révén. Az előadást somogyi középiskolai kollégiumokban játsszák tantermi előadásként, drámapedagógiai programmal egybekötve. Mint arról korábban beszámoltunk, a pesti előadás apropóján, a Lengyel Intézet szervezésében a szerző, Tomasz Man is Budapestre látogat. Az előadás után vele és Pászt Patrícia fordítóval beszélgethetnek a nézők.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása