Több mint 64 ezer látogató a siklósi várban - Idén folytatódik a felújítás

Töretlen a siklósi vár népszerűsége: a létesítménynek és az ott szervezett programoknak tavaly az előző évhez hasonlóan több mint 64 ezer látogatója volt.


A vendégeket változatlan jegyárak mellet fogadtuk, a programokat elsősorban a vár történetére, kulturális jelentőségére alapoztuk, a tizenhat nyári rendezvényünkre több mint 7100-an voltak kíváncsiak - írta a Siklósi Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében.


Mojzes Tamás kitért rá, hogy idén folytatódik a siklósi vár felújítása: a 2014 őszéig tartó és elsősorban az egységes homlokzat kialakítását célzó munkálatokra 400 millió forintot költenek európai uniós forrásból.


A kivitelezés keretében megújul az északi és nyugati homlokzat, valamint az északi terasz. Részben megerősítik az épület falát, kialakítanak egy lovagtermet és egy kávézót is. A következő több mint másfél évben azokat a feladatokat is elvégzik, amelyekre a korábbi rekonstrukciók idején nem volt lehetőség - sorolta.

 

siklosi-var

 

A vár részleges felújítása 2011-ben fejeződött be és mintegy 1,6 milliárd forintba került. A Norvég Alapból és európai uniós forrásokból elnyert pénzből látogatóközpontot építettek, felújították a barbakánt, a felhajtóhidat, a Dorottya-kertet, a várkápolna belső tereit, kibővítették a kiállító-helyiségeket.


Az ügyvezető közölte, hogy már folynak a tárgyalások a vár idei programjairól. Lesz könnyűzenei program, musical, a Harkányban és Villányban megforduló német ajkú vendégek érdeklődésére is számot tartó operett, s egyebek mellett történelmi témájú előadás, várjáték is - olvasható a közleményben.


Mojzes Tamás emlékeztetett rá: a várat működtető társaság a korábbi vezetőség alatt mintegy 60 millió forint hiányt halmozott fel, amelynek fő oka az volt, hogy a színielőadások iránti érdeklődés elmaradt a várakozásoktól.


A Siklósi Várszínháznak jelenleg sem köz-, sem szállítói tartozása nincs, a céget egy rendkívüli miniszteri támogatásnak, a tulajdonos siklósi önkormányzat által nyújtott tagi kölcsönnek, profiltisztításnak, a struktúra és az aktivitás újragondolásának eredményeként sikerült konszolidálni - írta az ügyvezető.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása