Adminisztrációs hiba miatt szerepelt a végrehajtási listán a József Attila Színház

Egy adminisztrációs hiba miatt szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárással érintettek listáján a József Attila Színház. Erről tájékoztatta a Blikket a NAV hivatalosan.

Szerdán kora reggel adta hírül a Blikk, hogy a József Attila Színház adószáma szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) listáján, mégpedig a végrehajtási eljárással érintettek között. A cikk szerint egy 2007-es, tehát a színház előző vezetése által be nem fizetett 400 ezer forintos munkaügyi bírság miatt kértek végrehajtást az intézményre. 

Nemcsák Károly, a színház igazgatója az Echo Tv szerda esti műsorában elmondta: 2007-ben tényleg volt egy munkaügyi per, amelyet elvesztett a színház, de még abban az évben ki is egyenlítette a tartozást. A direktor tájékoztatása szerint a József Attila Színháznak jelenleg mintegy 4 ezer forint többlete van az adózói számláján, és a teátrumban tavaly lefolytatott három átfogó vizsgálat is mindent rendben talált.

Aszalós Andrea, a NAV sajtóreferense szerda este tisztázta a helyzetet a Blikk megkeresésére. "Egy adminisztrációs hiba miatt volt fent a ma már nem létező cég. A József Attila Színházat ma üzemeltető kft. nem azonos a korábbi céggel. Mivel a mostani és az előző gazdasági formáció között semmilyen kapcsolat nincs, a jelenlegi vezetés nem jogutódja a korábbi formációnak. Természetesen a színház vezetésétől elnézést kérünk az adminisztrációs hibáért" - közölte a NAV munkatársa.

 

jozsef attila szinhaz

Fotó: Forgó Béla, szinpadfoto.hu

 

Nemcsák Károly közleménye az eset kapcsán:

 

A József Attila Színház gazdálkodásáról

Sajnálatos módon jutott tudomásomra, hogy a József Attila Színház Nonprofit Kft. jóhírnevét alaptalanul sértő cikk jelent meg 2014. január 8-án a Blikkben. Az írás a valóságnak meg nem felelően állította azt, hogy a Színház 2007 óta végrehajtási eljárás alatt áll. Az újságcikket számos média átvette, amely különösen hátrányosan érinti a József Attila Színház jogos gazdasági érdekeit. Színházunknak nincs rendezetlen tartozása, gazdálkodása minden tekintetben kiegyensúlyozott. Ezt a tényt, az elmúlt egy évben több, átfogó vizsgálat is igazolta, amelyek között volt névtelen feljelentés alapján indított, teljes körű tulajdonosi ellenőrzés is.

Megköszönöm, hogy a NAV – elnézést kérve Színházunktól - az MTI-n keresztül haladéktalanul sajtóközleményt adott ki, amelyben jelezte: adminisztrációs hiba miatt szerepelt a József Attila Színház a NAV végrehajtás alatt álló szervezetek nyilvántartásában. 

A teátrum vezetőjeként, ahogy eddig, a továbbiakban is állok a szakmájukat magas szinten művelő, gyakorló újságírók rendelkezésére, hogy munkájukat segítve, támogatva, a valós helyzetet bemutató írások, hírek születhessenek. 

A jövőben, az eddigi gyakorlatunktól eltérően, a valótlan hírek, a színház gazdasági érdekeit – és jóhírnevét sértő publikációk esetében intézményünk megfontolja a jogi út igénybevételét.

Budapest, 2014. január  9.


Nemcsák Károly, ügyvezető igazgató
József Attila Színház Nonprofit Kft

 

 

süti beállítások módosítása