Indul a Tolnay Klári Emlékév

Indul a Tolnay Klári Emlékév, melynek sajtótájékoztatóját január 9-én tartották a Madách Színházban.

„Az igazi színház megmozgat valamit az emberek lelkében. Tolnay Klári üzenete is ez, finom, láthatatlan eszközökkel megformálva.”

„Száz esztendős lenne Tolnay Klári. Ez az ízig-vérig huszadik századi színész vajon hogyan érezné magát mai világunkban? Furcsa, mégis magától értetődő lenne őt elképzelni itt és ma. A múltat nem őrizgette, mindig a jelenben élt. Én valahogy úgy képzelem, száz évesen is igazi nő lenne, úgy, mint nyolcvannégy évesen. Modern és huncut, bölcs és szókimondó. A világ és a színházi világ is változik, csakúgy, mint az emberi kapcsolatok. Talán ezek manapság oly gyakori elsekélyesedését, az arányok felborulását viselné a legnehezebben. Bármi legyen is azonban az aktuális színházi nyelv, az igaz emberi érzések és a hiteles emberábrázolás sohasem mennek ki a divatból.” (dr. Góg Laura Tolnay-szakértő)

 

tolnayklari

 

Egész éves programsorozattal emlékeznek meg Tolnay Klári születésének 100. évfordulójáról. A kétszeres Kossuth-díjas színművész alakját kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, konferenciával és centenáriumi gálaműsorral idézik meg.

Dr. Góg Laura, a Tolnay Klári 2014 Centenáriumi Emlékév főszervezője az eseménysorozatot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az emlékév hivatalos megnyitóját január 23-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvénysorozatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékév fővédnöke nyitja meg, és bemutatják a Tiszavirág című 1938-as Tolnay Klári-filmet is, amelynek különlegessége, hogy a felújított filmet a színésznő közvetlenül a halála előtt utószinkronizálta.


Mint kiemelte, az emlékév célja, hogy minél többen megismerjék vagy újra felfedezzék Tolnay Klárit, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzá.

Az emlékév neves művészek és közintézmények - köztük a Madách Színház, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház - együttműködésében valósul meg. A több mint 50, fővárosi, vidéki és határon túli rendezvényt felvonultató programsorozat eseményei közül a főszervező a megnyitó mellett a július 17-i születésnapi gálaműsort és az őszi színháztörténeti konferenciát emelte ki.

Mint mondta, a kisebb rendezvényeket is fontosnak tartja, mivel egy beszélgetés, egy irodalmi műsor bensőséges légkör megteremtésére ad lehetőséget. Példaként említette azt a február 2-i beszélgetést, amelyen Sunyovszky Sylvia, a Tolnay-emlékév háziasszonya a Tolnay Klárival való közös játékról, személyes élményeiről és az emlékév célkitűzéseiről beszél.

Kiemelte, hogy az Urániában minden hónapban levetítik a színésznő egy-egy filmjét, ezeket az alkalmakat kerekasztal-beszélgetések előzik meg az alkotótársakkal, a szakma képviselőivel.

A szervező kitért arra, hogy új produkciók is születnek az emlékév keretében. Beszélt Für Anikónak a Rózsavölgyi Szalonban őszre tervezett estjéről és a Hot Jazz Band Tolnay Klári emlékére készülő új produkciójáról.

Dr. Góg Laura kiemelte: a színházak éjszakáján programokat terveznek a Madách Színházban és a Vígszínházban, a múzeumok éjszakáján pedig az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában és a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban nyílik kiállítás. Az Örkény Színház őszi évadnyitó rendezvényén az emlékévre készülő műsorral és vetítéssel idézik fel Tolnay Klári alakját, október 23-án pedig utolsó színpadi fellépésére emlékeznek.

A Múzeum Kávéházban Márai Sándorral való kapcsolatát idézik fel, Debrecenben pedig kedvenc partnerével, Mensáros Lászlóval együtt emlékeznek meg a művészről. Tolnay 100 címmel beszélgetéssorozatot szerveznek, ennek részeként Filozófia és spiritualizmus - Hamvas Béla és Tolnay Klári címmel Müller Péter estjén vehetnek részt az érdeklődők. Október 27-én Tolnay Klári halálára emlékeznek sírjánál a Farkasréti temetőben, a záróünnepséget pedig decemberben tartják az Urániában.

Dr. Góg Laura, aki a Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen című színháztörténeti adattár szerzője is egyben, elmondta, hogy centenáriumi Tolnay-kötete is megjelenik a Helikon Kiadó gondozásában.

Az emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

süti beállítások módosítása