Újra a Trafóba költözik Kari Györgyi Parti Nagy-estje

Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke - Magyar mesék című, közéleti glosszákból álló kötetéből Kari Györgyi színésznő válogatott és készített színpadi változatot. Az előadást január 16-án és 17-én láthatja újra a közönség a Trafó - Kontra Klubban.

magyar

 

Kari Györgyi az előadásról: 

 

"Nyelvében és gondolatában is rendkívül erős anyag. Parti Nagy Lajos sajátos népies beszédmódot teremtett, amely az aktuálpolitika témákkal együtt különleges textúrát képez. Éreztem: a szövegek kívánják a színházi közönséget, hiszen élőszóban is legalább olyan erejük lehet, mint írott formában. Mondhatni: akusztikailag is revelációk.(...) Nem csupán pontos reflexiói a közéleti őrületeknek: azok okait is mélyen feltárják."

 

"A legmeghatározóbb szempont az volt: mely mesék fogtak meg engem leginkább. Például azok, amelyek korábban, 2011-ben íródtak, de az idő igazolta: Parti Nagy lényegében a jövőbe látott. Ilyen például a futballstadionokkal, illetve a debreceni városvezetővel kapcsolatos írás, a „Pógármesteri kilukadás”. Hasonlóan jövőbe látó írás volt születésekor az Orbán Viktorral összefüggő, „ A tempó meg a móres”. Arról szól: miként veszi egy kézbe a vezér az irányítást, vindikálja magához a joggyakorlatot a létező összes ügyben. Fontos a „A kerál turulszárnya” című elbeszélés is, amely a patologikus magyarkodás tűpontos diagnózisa. A József Attila és Károlyi Mihály szobrának „elmozgatása” apropóján született mese is örökbecsű. Ahogy persze a megfigyelések, titkosszolgálatok működését boncolgató írás is alapmű. Röviden, ám mesterien fejti ki, miként ragadják el a mindenkori diktatúrák vezérei még az emberek álmait is".

 

A tempó meg a móres a NolTV-n:

 

Az estről:

Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke - Magyar mesék című közéleti glosszáiból eddig két videoadaptációt publikált a nol.hu-n: 2012 decemberében A tempó meg a móres (bőrdudán kísér: Lányi György), 2013 áprilisában pedig a Két disszidens (harmonikán játszik: Szabó Tamás) került ki az oldalra. A Trafó - Kontra Klub január 16/17-ei estjén az említetteken kívül további, még megfilmesítésre váró mesék hangzanak el.

 

magyarmesek

 

Parti Nagy Lajos:

 
Magyar mesék 
 
Mesélő: Kari Györgyi
Bőrdudán kísér: Szokolay Dongó Balázs
A huszár szerepében: Vati Tamás

Előadások: január 16., csütörtök, 21:30
január 17., péntek, 21:30

Helyszín: Trafó - Kontra Klub (1094 Budapest, Liliom u. 41.)
 

süti beállítások módosítása