Slow fogja kifesteni a Trafó homlokzatát

Győztest hirdettek a Trafó homlokzatfestési kreatív pályázatán.

Megvan a nyertes:


A közterületi falfestésekről ismert Színes Város Csoport, az Élesztő kézműves söröző és a Trafó Kortárs Művészetek Háza tavaly ősszel fogott össze, hogy a Trafó Tűzoltó utcai homlokzatának kreatív kifestésével színesebbé tegye a Trafót és Ferencvárost. A pályázat kiírásának célja az volt, hogy olyanok kapjanak lehetőséget közterületen alkotni, akik legális formában szeretnének megnyilvánulni, de finanszírozási vagy egyéb akadályok miatt ötleteik gyakran már a kezdeti szakaszban elhalnak.

Az első fordulóban a szervezők, a szakmai zsűri döntése alapján nem hirdettek nyertest, a második forduló viszont sikeresnek bizonyult. 
A két fordulóban közel 100 pályamunka érkezett be.

 

I slow trafo homlokzatAz első helyezett

 

Az első helyezett a festéshez szükséges eszközök és anyagok biztosításán kívül 120 000 forint díjazásban részesül. A második helyezett díja egy két személyre szóló házi sörfőzés az Élesztő Kézműves Söröző Brew stúdiójában, 20 000 forint értékben. A harmadik helyezetté pedig egy 10.000 forint értékű utalvány, ami az Élesztő kézműves sörözőben fogyasztható le. A nyertesek: Slow, Fridvalszki Márk és Horváth Noémi.

A zsűri tagjai voltak: Bakos Gábor, képes, ARC alapító, Dr. Bíró Péter, marketing szakértő, Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője, Megyeri András, a Színes Város alapítója, Nagy Enikő, a Trafó kommunikációs vezetője, Nádudvari Noémi, esztéta, a Wonderland művészeti vezetője, Szabó György, a Trafó menedzser-igazgatója, Szűcs Balázs főépítész, Ferencváros, Tóth Imre, az Élesztő tulajdonosa

 

II Fridvalszki-Mark-TrafoA 2. helyezett

 

Az első helyezett Slow alkotása tavasszal kerül ki a Trafó homlokzatára. A nyertes alkotó munkásságáról és a témaválasztásáról elmondta:

„Elhelyezem a környezetben a formákat, amiket már jó pár éve festek, fújok. Nem próbálom meghatározni, hogy graffiti vagy street art, amit csinálok. Az a fontos, hogy hozzátegyek a térhez, az épülethez. Egy kép elkészítése a helyszín keresésével indul, és egészen az elkészült fotóig tart. Általában ’madaraknak’ nevezik őket. Általában romos épületeket választok helyszínül. A Trafó épülete megfogott. Úgy gondoltam, a  formák, alakok, amiket festek, képesek összhangot alkotni az épülettel. Viszik, tartják a homlokzaton elhelyezett betűket.” (Slow)

 

III horvath noemi trafo latvanyA 3. helyezett

 

Slow munkásságáról:

2004 óta fest falakra

2005 - 2009    vizuális kommunikáció tanulmányok École d'Art Maryse Eloy
2007                letiltott "Just Do It" poszter http://slowmade.blogspot.com/2007/09/slow-news.html
2007                JEF Hungary Street Art Sátor Sziget Fesztivál
2008                Design Hét Portfolio Points Budapest, Sirály - egyéni kiállítás
2008                limitált Coca-Cola, Arc / Slow palack
2009                Bábeli csend FISÉ Galéria - csoportos kiállítás
2010                Néprajz dokumentumfilm és könyv a Magyar Néprajzi Múzeumnak – MaDOK-program
2011                3hét Galéria - egyéni kiállítás
2012                taschen - trespass calendar
2013                Néprajz - vetítés és beszélgetés a Mélycsarnokban

További információk:
http://slowmade.blogspot.hu/
http://www.fotolog.com/slowmade/

 

süti beállítások módosítása