Anconai szerelmesek 2 - Ősbemutató a nyíregyházi színházban

Január 18-án mutatja be a nyíregyházi színház társulata legtöbbet játszott darabjuk folytatását, az Anconai szerelmesek 2 című zenés vígjátékot.

Az első rész egy olaszországi kisvárosban játszódott a hatvanas-hetvenes években, a történet folytatását pedig a 80-as évek végi Magyarországra álmodták meg a szerzők, Vajda Katalin és Fábri Péter - mondta el Tasnádi Csaba rendező, a színház igazgatója a keddi, sajtónyilvános próbán.

A direktor emlékeztetett, az eredeti darabot 2000 decemberében mutatta be a társulat, a vígjáték az eltelt évek során a színház messze legtöbbet játszott és egyik legsikeresebb előadásává vált, összesen mintegy 150 alkalommal tekinthette meg a közönség. Az Anconai szerelmesek végül 2012 augusztusában, a szabadtéri színpadon búcsúzott el a nyíregyháziaktól.

Tasnádi Csaba közlése szerint a darab jogait egy társaság vásárolta meg, a bemutatáshoz pedig az ő engedélyük szükséges, ezért nincs már a színház repertoárján. Hozzátette, már a búcsúelőadást is csak külön engedéllyel játszhatta el a színház.

A történet folytatása 20 évvel később, az olaszországi Ancona helyett a Balaton partján játszódik. Békés elvtárs a Balaton partján üzemeltet egykori szerelmével egy SZOT-üdülőt, saját zsebre adva ki szobákat két fiatal olasz lánynak és szüleiknek. A darabban Francesca és Ginevra megismerkedik Békés elvtárs két fiával, és kiderül, hogy az olaszok és magyarok már régről ismerik egymást, rokoni szálak fűzik őket össze. Az előadásban a kor nagy diszkóslágerei csendülnek fel.

Az első részhez képest a szereposztásban van kisebb változás, három szerep kikerült a történetből, viszont a szerzők újabb karaktereket emeltek be a sztoriba - mondta Tasnádi Csaba. A főbb szerepekben Egyed Attilát, Schlanger Andrást, Kuthy Patríciát, Petneházy Attilát és Mészáros Árpád Zsoltot láthatja a közönség.

Az Anconai szerelmesek 2 első alkalommal szombaton este 7 órától tekinthető meg a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.

A próbákról képekben:

Fotók: Illyés Ákos, moriczszinhaz.hu

IMG 2459 1.

 IMG 2460

 2.

 IMG 2470

3.

IMG 2471

 4.

IMG 2517

5.

IMG 2528

6.

IMG 2905

7.

IMG 2492

8.

Vajda Katalin – Fábri Péter

ANCONAI SZERELMESEK 2
(Zenés vígjáték)

TOMAO NICOMACO: EGYED ATTILA / SCHLANGER ANDRÁS
VIKTÓRIA, a lánya: KUTHY PATRÍCIA
BÉKÉS ELVTÁRS, a SZOT üdülő vezetője: PETNEHÁZY ATTILA
ZSUZSANNA, Viktória anyja: HORVÁTH MARGIT
GIOVANNI, Viktória férje: PUSKÁS TIVADAR
FRANCESCA, Viktória és Giovanni lánya: KOSIK ANITA
LUCIA, Tomao lánya: SZABÓ MÁRTA / SZÉLES ZITA
LUIGI, Lucia férje: BALOGH GÁBOR / MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT
GINEVRA, Lucia és Luigi lánya: NYOMTATÓ ENIKŐ
VIKTOR, Békés elvtárs fia: HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
FRANCESCO, Békés elvtárs fia: VARGA BALÁZS
DORINA, Tomao élettársa: GOSZTOLA ADÉL

Díszlettervező: ZEKE EDIT
Jelmeztervező: ENDRESZ ÁGNES
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Koreográfus: KRÁMER GYÖRGY
Ügyelő: LENGYEL JÁNOS
Súgó: KOVÁCS KATALIN
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: TASNÁDI CSABA
 
Ősbemutató: 2014. január 18. - 19 óra
Móricz Zsigmond Színház
 
Forrás: MTI, moriczszinhaz.hu
 
süti beállítások módosítása