Oscar-díj - Nem jelölték Szász János filmjét

Nem került be a legjobb 5 idegen nyelvű, Oscar-díjra jelölt film közé Szász János A nagy füzet című alkotása - derült ki csütörtökön Los Angelesben.

 

"Nagy csalódást jelent, de annak kell örülni, amit elért ez a film" - mondta az MTI-nek Szász János rendező azután, hogy A nagy füzet nem került be az Oscar-díjra jelölt öt legjobb idegen nyelvű film közé. Mint ismeretes, a Molnár Piroska főszereplésével készült alkotást decemberben jelölte az amerikai filmakadémia a kategória kilencre szűkített listájára.

"Most is azt gondolom, hogy nagyon sok minden történt már ezzel a filmmel. Természetesen most csalódott, szomorú vagyok, de igyekszem arra gondolni, ami jó volt eddig és arra, ami ezután fog a filmmel történni" - fogalmazott az alkotó. Elmondta: két forgatókönyv létezett A nagy füzet amerikai bemutatójára. Így, hogy nem került a legjobb öt közé a produkció, várhatóan csak májusban kerülhet az amerikai közönség elé.

 

janosz-szasz-andras-laszlo-gyemant-piroska-molnar

Szász János, Gyémánt András, Gyémánt László és Molnár Piroska Karlovy Varyban

 

Szász János szólt arról is, hogy korábban nem tekintett versenyként az Oscar-jelölésre, de az utolsó órákban rajta is eluralkodott a versenyláz. "Van bennem szomorúság, de azért ezt bőven túl fogom élni. Eljutottunk a legjobb kilenc filmig, én erre nagyon-nagyon büszke vagyok. Megyek tovább azon az úton, amelyen elindultam" - tette hozzá.


Az idegen nyelvű filmek kategóriájában a rangos elismerésért Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című drámája, Paolo Sorrentino A nagy szépség, Thomas Vinterberg A vadászat, Rithy Panh kambodzsai rendező L'image manquante (A hiányzó kép), valamint Hani Abu Aszad palesztin rendező Omar című alkotása van versenyben. Magyar játékfilmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között.


A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával forgatott mozifilm a magyarországi születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent regényéből készült. A nagy füzet (Le Grand Cahier) főszereplője egy tízéves ikerpár, Gyémánt László és Gyémánt András amatőr színészek alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.


A Szász János által rendezett film elnyerte a Karlovy Vary filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt. A nagy füzet több nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, bemutatták az ausztráliai Adelaide-ben és a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint elnyerte a legjobb film, a legjobb színésznő és a legjobb színész díját a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Megkapta a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon a diákzsűri díját is. Az Oscar-díjakat március 2-án adják át Los Angelesben.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása