Három futam, három íz - Villáminterjú Takács Katival

Különleges premierre készül a Rózsavölgyi Szalon Forgách András rendezésében, Takács Kati, Bánfalvi Eszter és Balikó Tamás szereplésével. Ennek kapcsán adott interjút Takács Kati.

Forgách András olyasmire vállalkozott, amibe nem sokan mernének belevágni. Színdarabot írt Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényéből. Persze nem a teljes mű feldolgozását láthatják majd az érdeklődők, a regényfolyam csupán néhány szálát ültette színpadra Forgách. Ahogy ő fogalmaz: „ez tulajdonképpen nem más, mint a regény trailere, ami persze nem mondja el az egész filmet, csak fölkelti az érdeklődést. Ha nekünk is sikerül fölkelteni az érdeklődést, már nyertünk.” A január 22-én bemutatásra kerülő Szorul a hurok című darabban olyan kiváló színészek szerepelnek, mint Takács Kati, Bánfalvi Eszter és Balikó Tamás. Takács Katival beszélgettünk az ősbemutató kapcsán, egy kicsit az életről is.

Utánanéztem a neten és nem találtam olyan előadást, produkciót, amit jelenleg Pesten csinálsz. Ezek szerint, ez jelenti számodra most a fővárosi színész létet? 

Takács Kati: Igen, az hogy itt próbálok a Rózsavölgyiben. Budapesten most nincs más munkám. Elvileg műsoron van még a Jadviga párnája, de azt sajnos alig tudjuk játszani, mert lehetetlen egyeztetni a benne szereplő színészeket. Az Új Színháztól való távozásom után tavaly Kaposvárra szerződtem, ahol évente két szerepet játszom. Ez azonban nem azt jelenti, hogy végleg lezártam volna pályám fővárosi szakaszát. Tervezgetem, hogy valamit, valahol ismét összeszervezzek.

A pályád jelentős részét a Radnótin illetve az Új Színházban töltötted sok komoly szerepet játszottál, rengeteg rendezővel dolgoztál és aztán megszűnik egy helyzet és már te sem vagy... 

Takács Kati: Nem mondom, hogy boldoggá tesz! De vagyok! Kaposváron. Fontos volt, hogy társulathoz kerüljek, ennek különböző okai vannak: egyrészt a kényszer, ez a megélhetési rész, másrészt a társulati létezés, mert jó ha számítanak rád, előbb-utóbb kapsz olyan szerepet, ami boldogságot ad. Amikor az Új Színháznak vége lett és végigtelefonáltam a budapesti színházak igazgatóit, sehol nem tudtak lehetőséget biztosítani. S bár Budapesthez köt minden, jólesett Rátóti Zoltán ajánlata. Ezek után a szabadúszással járó bizonytalanság nem kecsegtetett. Szeretnék nem függeni a színháztól és nagyon jó lenne, ha ennyi idős koromban - bár erre nem hivatkozom, mert nagyon fiatalosnak érzem magam - megengedhetném magamnak, hogy válogassak. De ilyen nincs. Ha a Forgách Andrással nem beszélek, és ő nem gondol rám, akkor ez a szerep sincs. 

Az, hogy az András felkért erre a szerepre, egy véletlen találkozás eredménye vagy kifejezetten rád gondolt és megkeresett? 

Takács Kati: Én kerestem meg őt egy Ulickaja novellával, azzal, hogy szeretném megcsinálni, és vállalná-e, hogy dramatizálja. Azt ugyan nem vállalta, de támadt egy ötlete. Nádas Péter Párhuzamos történet című regényében van egy szál, a taxis utazás. Beszélt Nádassal, hogy mit szólna hozzá, engedi-e, hogy ebből készítsen darabot és ő igent mondott rá. Mindig nagyon szerettem volna Nádas Péter darabjában játszani, például a Találkozásban, de sosem jött össze, boldog voltam, hogy engedélyt kaptunk tőle. 

Szerzőként Forgách András neve van feltüntetve a színlapon, nem Nádasé, tehát itt egy új mű született. Mennyiben ismerhető fel a regény a színpadi változatban?

Takács Kati: Abszolút. Teljes mértékben. András az eredeti szövegből szerkesztette össze a történetet. Hihetetlen nagy, csodás munkát végzett.  

Amikor olvastam a szövegkönyvet, olyan érzésem volt, hogy olyan, mint egy krimi. Behúzott magába...

Takács Kati: Ugye? Nádast olvasni olyan, mintha tengerben úsznék. Óriási, körbevesz, élvezed, ahogy haladsz benne, s ott van az a mélység, ami vonz, hogy átadd magad, hogy kikutasd.

Miről szól ez az utazás?

Takács Kati: Erna egy nagypolgári nő a kilencszázhatvanas évek elején, Budapesten. A lánya meghalt, elhurcolták, van egy fia, és van egy férje, aki valójában nem sokat törődött vele, és aki most a történet idején, haldoklik. Éppen taxival tart a kórházba, hogy aláírassa vele a lakásuk megtartására szolgáló adásvételi szerződést. Az út során sok-sok emlék villan be a múltjából, tulajdonképpen vissza tekint az életére, a férjével való viszonyára, a házasságára. Eközben szembe kell néznie önmagával, a korával, azzal, hogy mivé lett ennyi idősen nőként, hogy milyen vágyak vannak még benne. Együtt utazik vele a fiának a barátnője, aki idegen, nem ismeri, akivel szemben ambivalens érzések tolulnak föl benne: ki ez nő itt mellette, mi köze a fiához, mit akar a családban. Tehát ismerkedik a másik nővel. 

A történet egy bizonyos része, a taxis utazás háromszor játszódik le, pici változtatásokkal, a három szereplő perspektívájából. Másképp játszol az egyes jelenetekben?

Takács Kati: Persze. Mind a három embernek van egy futama, ahogy ezt Andris nevezi. Ahogy a futamok jönnek egymás után, egyre többet tudsz meg a három ember történetéből és a végére a részletekből összeáll egy egész kép. Az első futam az enyém, itt szeretném megmutatni, hogy valójában én mit gondolok erről a nőről. A második futam Gyöngyvéré, itt az ő szemszöge erősödik fel, és ehhez képest változom én is. Az utolsó futam a sofőré, tulajdonképpen ott rázódnak igazán össze a dolgok, ott bomlik ki minden, ott történik meg az igazi találkozás, a dráma, ott szorul össze igazán a hurok, ahogy a sorsok egymásba fonódnak. Ahogy mondtad, olyan mint egy krimi, visszakanyarodik és rávilágít arra, hogy honnan hová jutottunk el. 

Neked miről szól ez a darab?

Takács Kati: Arról, hogy ha leülnénk, őszintén beszélgetni mondjuk te meg én, biztos kiderülne, hogy a kettőnk életében is sok minden közös, a vonzásaink, a taszításaink, de az is lehet, hogy még valami sorsközösségünkre is fény derülne. Tehát arról szól, hogy három ember élete hogyan fonódik egymásba, és óhatatlanul is hogyan gáncsolták, segítették vagy rombolták a másik életét. 

Ha valaki azzal a várakozással jön, hogy itt Nádast fog látni, hogy fogja érezni magát? Mindig nehéz kérdés a regényből készült színházi vagy filmes adaptáció, ráadásul ez a teljes regénynek csak egy szelete... 

Takács Kati: Aki olvasta a Párhuzamos történeteket, abban fel sem merülhet a gondolat, hogy a teljes regényt fogja látni. Annak egy ízét, egy zamatát, egy részecskéjét fogja látni, és talán kíváncsi lesz arra, hogy a három színész és András, aki szintén szerepel, ezt hogyan önti szavakba, hogyan jeleníti, formálja meg. Nem lehet azzal az igénnyel jönni, hogy egy 1200 oldalas regényt viszontlátsz a színpadon. Az a baj a regényadaptációkkal, hogy túlnyomó többségük hajtogatós képeskönyvvé válik, mert nem igazán lehet a regényeket színpadra vinni. De ebben az esetben ez nem így van. Az a fantasztikus, hogy András képes volt Nádas prózájából olyan színpadi művet létrehozni, amelyben izgalmas helyzetek, igazi emberek és igazi élettörténetek vannak. Remélem az előadás akkor lesz még tartalmasabb, ha a pillanatokat képesek leszünk megtölteni, ha a regényből még hozzá tudunk rakni egy-egy színt, hiszen Nádas Péter ötven oldalon keresztül ír le valamit, amit nekünk egy szemvillantással kell jelezni. Ez a tényleges színészi feladat.

Szerző: Spilák Klára