Tugan Szohijevet nevezték ki a Bolsoj zenei igazgatójává

Tugan Szohijev karnagyot nevezték ki hétfői bejelentés szerint a moszkvai Nagyszínház zenei igazgatójává.

A 36 éves oszét dirigens a berlini Német Szimfonikus Zenekar (DSO), valamint a Toulouse-i Nemzeti Zenekar vezetése mellett fogja betölteni a moszkvai pozíciót.


Szohijev "egyike a legfiatalabb és legkeresettebb karmestereknek Nyugaton" - fogalmazott Vlagyimir Urin, a Bolsoj főigazgatója.

 

Tugan Szohijev

 

A karnagy 1977. október 21-én született Észak-Oszétia fővárosában, Vlagyikavkazban, tanulmányait a szentpétervári konzervatóriumban végezte. 2002-ben a Walesi Nemzeti Operaházban mutatkozott be, egy évre rá már Csajkovszkij Anyeginjét dirigálta a Metropolitan Operában New Yorkban. 2005 óta dolgozik együtt a szentpétervári Mariinszkij Színházzal, ahol Rossini, Bizet és Rimszkij-Korszakov műveit vezényelte. Az Orchestre National du Capitole de Toulouse vezető karmesterévé és zeneigazgatójává 2008-ban, a DSO zeneigazgatójává 2012 szeptemberében nevezték ki. Eddigi pályafutása során olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint az Orosz Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a chicagói, a bécsi és a londoni filharmonikusok, az amszterdami Concertgebow, valamint olyan nagy operaházakkal, mint a bécsi Staatsoper vagy a New York-i Metropolitan. Német nyelvterületen gyakran emlegetik "csodakarnagyként" (Dirigentenwunderwaffe).


A moszkvai Nagyszínház élén álló Urin decemberben a zenei színvonalat ért bírálatok miatt menesztette Szohijev elődjét, Vaszilij Szinajszkijt.


Új feladatáról Tugan Szohijev azt mondta, nagyon örül a rá váró munkának.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása