KP – Kultúrpolitikai vitasorozat indul a Katonában

A budapesti Katona József Színház 2014-ben – KP címmel - kultúrpolitikai vitasorozatot indít, melynek célja, hogy megosztó és Magyarország szellemi jövőjét alapvetően befolyásoló témákról társadalmi diskurzust generáljon. A beszélgetéseket Veiszer Alinda vezeti.

katonaj
 
A sorozat február 3-i első alkalmával a hazai és az európai művészeti akadémiák szerepét, helyzetét, illetve feladatait veszik szemügyre. Vendégek: Jankovics Marcell rendező, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Makk Károly rendező, a Széchenyi István Irodalmi – és Művészeti Akadémia elnöke, Ferencz Győző költő és Jókai Anna író.

A vita kiegészítéseként a kulturális élet különböző területeiről, neves művészek videó üzenetben mondanak véleményt arról, hogy szerintük milyen lenne egy ideális művészeti akadémia. Megszólal többek között Fischer Iván karmester, Mundruczó Kornél rendező és Grecsó Krisztián író is.

A vitasorozat következő, március 17-i részében különböző – a választásokon induló – pártok kultúrpolitikusait ültetik le egymással, hogy a kultúra területére vonatkozó elképzeléseiket ütköztethessék, április 16-án pedig terveik szerint a színikritika tematikáját járják majd körül.

Helyszín: Katona József Színház – K:antin
Jegyek válthatók a színház honlapján, illetve jegypénztárában.

süti beállítások módosítása