Vígszínház - Csütörtökön hallgatja meg Eszenyit a szakmai bizottság

Csütörtökön hallgatja meg a szakmai bizottság Eszenyi Enikőt, a Vígszínház jelenlegi igazgatóját, aki egyedüliként pályázott a színház vezetői posztjára - erősítette meg az MTI-nek a színház sajtóreferense.

"Hiszek abban, hogy a színház gyógyítani és tanítani is tud egyszerre, de tudom, hogy ehhez frissnek és nyitottnak kell maradnunk. Mert igenis mást kell kérdezni és másképp kell mondani ma, de egy dolog változatlan: ugyanazzal a szenvedéllyel, ugyanazon a deszkán állunk."


Mint azt Eszenyi Enikő a pályázat beadását követően az MTI megkeresésére közölte, elkötelezett korábban megfogalmazott színházeszménye mellett, ezért előző pályamunkáját csak annyiban módosította, amennyiben a két pályázat között eltelt négy hónap eredményei és változásai indokolttá tették. Azóta jó néhány tervük megvalósult és új elképzelések, nemzetközi és hazai együttműködések születtek, ezeket az új pályázat már tartalmazta.

 

vigszinhaz MTI Mohai Balázs

Fotó: Mohai Balázs, MTI


A főváros december 3-án írta ki a második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, miután a közgyűlés az előzőt eredménytelenné nyilvánította, azzal indokolva a döntést, hogy egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását.


A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága a második pályázat beadási határidejének lejártakor az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy csak egy pályázat érkezett a Vígszínház igazgatói posztjára. Mint hozzátették, a döntést a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a törvény szerinti határidőig, március 3-ig.


A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes.

 

A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A Fővárosi Közgyűlés korábban úgy döntött, hogy amennyiben a pályázati eljárás január végéig nem zárul le, az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása