Fénycsipkék – Kiállításmegnyitó, előadás és beszélgetés a kolozsvári színházban

Január 25-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermének előcsarnokában Fülöp Péter Fénycsipkék című fotókiállításának megnyitójára kerül sor. A kiállításra a Máté Angi Mamó című regénye nyomán készült Csipke előadás apropóján kerül sor, ugyanis az előadásban Fülöp Péter közel száz fotója látható; ezekből néhány megtekinthető a tárlat képei között is.

fény

Fülöp Péter: Lánybánat

 

Fülöp Péter 1967-ben született Győrben, tizenéves kora óta foglalkozik fényképezéssel. Munkásságáról Keszei L. András költő így vélekedik: „Fülöp Péter fotográfiáinak erős sajátja a valóságot óvatos lesből, finoman letapogató megközelítés. A fények és az árnyak, az állandóság és az illanó idő, a meg nem szűnő absztrakció, az értelmezhető szimbólumokká összerendezett élet. Föld, ég, ember, Isten, a teremtett és teremtő pillanat megélt szakralitása. Mint aki pontosan tudja, hogy a születéssel beleszorulunk a világmindenség felfoghatatlanul tág koordinátái közé, de e végtelen érzés közepette kényszerűen meg kell élnünk emberlétünk korlátait. Ezért fontosak számára a jelek, hogy tudassa magával és másokkal, hogy merre jár, hogy a rögzített valóságszeletekkel meghatározza, rögzítse helyét ebben a nagy tágasságban.”

fény2

Fülöp Péter: Kolozsvári fal

 

A kiállítás megnyitója után, este 8 órától a Mezei Kinga rendezte Csipke című előadás tekinthető meg a stúdióban, majd ezt követően Visky András beszélget a rendezővel és Goli Kornélia dramaturggal.

csipke

Kép a Csipke c. előadásból - Pethő Anikó

 

A Fénycsipkék című fényképkiállítás január 25. és március 31 között tekinthető meg a stúdióban játszott előadások előtt.

süti beállítások módosítása