A Szentivánéji álmot mutatta be a Figura Színház

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház január 25-én mutatta be Balogh Attila rendezésében William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát.

 

A Figura ajánlója:

Rendhagyó próbafolyamatot tudhat maga mögött a Figura. Az előadás egyedi kísérlet, mely a zene és a színészi játék elegyítésével keresi azt a színházi nyelvet, melyen Shakespeare darabja a mai kor közönsége számára is érvényesen tud megszólalni. Ennek a kísérletnek kulcsfontosságú szereplője a produkcióban részt vevő három zenész: Marian Cîtu sound-designer, Kelemen István hegedűs és Csibi Szabolcs népzenész.

 

A Benedek Zsolt dramaturg fordításában és átdolgozásában színre vitt szöveg Shakespeare darabjának mágikusságát keresi: azt a nyelvet, mely külön-külön sajátja szerelmeseknek, mesterembereknek és az erdő tündéreinek, és amibe újra meg újra bekapcsolódhat az a hangzásvilág, melyet élő és elektronikusan generált hangok hoznak létre.

Szentivaneji alom - plakat

 

A Szentivánéji álom egyfajta koprodukcióként is felfogható, hiszen a Figura társulata ez alkalomból Balogh Attila alkotócsapatával bővült. A fiatal rendező köré szerveződő, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteri első éves színészhallgatóiból álló csapat eddig több közös munkát is tudhat maga mögött. Egy nyári workshop (a 2012 nyarán Zabolán bemutatott Boldogtalanok), valamint az elmúlt évadban Kézdivásárhelyen színre vitt Bugrisok után a Szentivánéji álom a csapat harmadik közös bemutatója.

Balogh Attila Románia egyik legfiatalabb rendezője, aki jelenleg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja. Első kőszínházi előadását (a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban színre vitt Trakhiszi nőket) 2012-ben UNITER debütdíjra jelölték.

A január 25-i bemutatót követően az előadás négy alkalommal lesz látható a Figura Stúdió Színházban. Február 11-én és 12-én 15.00 órától a Salamon Ernő-diákbérlettel, február 22-én és 23-án 19.00 órától a Ferenczy István-felnőttbérlettel, valamint a Páll Vilmos-pedagógusbérlettel tekinthető meg az előadás.

 

Forrás: Figura Stúdió Színház

 

süti beállítások módosítása