Helena Bonham Carter a brit holokauszttörténeti bizottság tagja lesz

A brit holokauszttörténeti bizottság tagja lesz a szigetország kormányának közlése szerint Helena Bonham Carter színésznő, akinek nagyapja, egy spanyol diplomata zsidók ezreinek életét mentette meg a második világháború alatt.

A színésznő Natasha Kaplinsky televíziós személyiséggel és Ephraim Mirvis főrabbival együtt lesz annak a testületnek a tagja, amelynek feladata, hogy az emlékezés méltó módjait keresve megelőzze a nácik által elkövetett népirtás feledésbe merülését.    

 

helena

 

A brit politikai paletta három legjelentősebb pártjának képviselői, valamint a gazdasági élet jeles alakjai szintén helyet kapnak a bizottságban, amelynek létrejöttét hétfőn, a holokauszt nemzetközi emléknapján jelentették be. "A holokauszt az emberiség történetének legsötétebb órája" - jelentette ki a testület elnöke, Mick Davis üzletember. "A mi feladatunk lesz javaslatot tenni a megemlékezés megfelelő módjára, hogy a holokauszt emléke és tanulságai a jövő generációi számára is fontosak maradjanak" - tette hozzá.

 

Helena Bonham Carter - akinek spanyol zsidó nagyapja, a Világ Igaza kitüntetéssel elismert Eduardo Propper de Callejón sok zsidó életét mentette meg a vészkorszakban a megszállt Franciaországban - megtiszteltetésnek nevezte, hogy felkérték, legyen tagja a bizottságnak. "Családom azon tagjainak emlékére csatlakozom, akik meghaltak a holokausztban, valamint attól a felelősségtől indíttatva, amely rám szállt nagyapámtól, aki személyes áldozatot hozott, hogy emberek százainak életét megmentse" - fogalmazott. "A mi generációnkra hagyott örökség az emlékezet megteremtése, amely túléli a túlélőket és örökre figyelmezteti a jövő generációit arra, hogy milyen embertelenségre képes az ember" - fűzte hozzá.

 

Forrás: MTI, Színház.hu

süti beállítások módosítása