Az ukrán összecsapások miatt alig látogatják a kijevi színházakat

A demonstrálók és a hatóságok hónapok óta tartó összecsapásainak következtében jelentősen lecsökkent látogatottságra panaszkodnak a kijevi színházak és múzeumok.


„A tiltakozások miatt sokan félnek attól, hogy a városközpontba menjenek” - közölte hétfőn az ukrajnai Nemzeti Filharmonikusok, amely csak januárban átszámítva 25 ezer eurónyi (mintegy 7,7 millió forintnyi) bevételkiesést könyvelt el, emiatt hiányzik a mellékes költségekre és felújításokra fordítandó pénz.

 

kijev

Fotó: Europress/AFP


Még inkább érintett a Grusevszkij utcában lévő bábszínház - az utca az ellenzéki tiltakozók és a rendőrség összecsapásainak helyszíne. A színház közlése szerint januárban az ilyenkor szokásoshoz képest 90 százalékkal kevesebb látogató érkezett, előadásokat is le kellett mondani. Hasonlóan magas volt a visszaesés a Kijevi Várostörténeti Múzeumban is.

Kijev kulturális minisztériuma megerősítette a nagy veszteségekről szóló információkat. „Pedig épp most lennének különösen fontosak a kulturális rendezvények, hogy az emberek lássák, az élet megy tovább” - mondta Mihail Kulinyak, az Ukraina Kultúrpalota vezérigazgatója.

Az ukrán fővárosban hónapok óta tartanak a Viktor Janukovics elnök kormánya elleni tiltakozások. Az ellenzéki csoportok méteres barikádokat alakítottak ki a Majdanon, azaz a Függetlenség terén.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása