Jordán Tamás: Lenyűgöző Eszenyi Enikő pályázata

Jordán Tamás is tagja volt annak a héttagú szakmai bizottságnak, ami alkalmasnak találta Eszenyi Enikőt a Vígszínház vezetésére. A szombathelyi igazgató a Víg-pályázatról a hír24-nek nyilatkozott.

Jordán Tamás megosztotta, hogy miért támogatta a színházigazgatót: "Több ok miatt is. Az a legkevesebb, hogy ő pályázott egyedül. Elolvastam a pályázatát, amit lenyűgözőnek tartok. Meggyőző az a tudás, ami mögötte van. Fontos, hogy Eszenyi Enikő figyelmet fordít az ifjúságra, a fiatalabbakat is szeretné a színházba csábítani, mert tudja, hogy ha erre nem figyelünk, akkor el fog fogyni a közönség. Tetszik nekem az is, hogy ilyen összetartó a Vígszínház társulata" - fogalmazott a színházigazgató.

 

jordantamas eszenyieniko
A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala a Hír24-el azt közölte, hogy a bizottság véleményét mindenképpen figyelembe veszik: "A szakmai bizottság zárt ülést tartott, javaslatukat nem hozták nyilvánosságra. A Vígszínház vezetői posztjára kiírt pályázatról szóló döntést - a bizottság véleményét mérlegelve - a Fővárosi Közgyűlés fogja meghozni" - írták.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, december 3-án írták ki a második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára. Az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. Egyedüli pályázó Eszenyi Enikő, jelenlegi igazgató.

süti beállítások módosítása