Korhatáros Mozart-showt mutat be a Zeneakadémia és az Opera

18 éven felülieknek szóló bemutatót tart az Opera a Zeneakadémia közreműködésével február 8-án. Mozart A színigazgató című műve és Hat noktürnje egy estén kerül színre Szarka János rendezésében a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében.

 

A produkció zenei vezetője és karmestere Oberfrank Péter. A sorozatban Sáfár Orsolya, Puja Andrea, Mukk József és Busa Tamás lép színpadra. A Magyar Állami Operaház történetében először visznek színre szigorúan korhatáros előadást. A MozartLateNight kezdési időpontja minden alkalommal este tíz óra.

 

Ókovács Szilveszter, premier előtt:

 

"A Zeneakadémia és az Opera „közös” történetében is fontos állomás volt a 2012-es operavizsga. Hosszú idő után ismét az Andrássy úti palotában diplomázhattak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakának hallgatói, az Operaház zenekarának közreműködésével. A vizsgaprodukciót megnyitó beszédében Marton Éva, a Zeneakadémia akkori tanszékvezetője, az Opera művészeti főtanácsadója külön is kiemelte az Operaház és a Zeneakadémia együttműködésének nélkülözhetetlenségét, amelynek már az előző évben, 2011 októberében bonyolított Liszt-születésnap is megágyazott, amelyet szintén az Operaházban rendezett az akkor még felújítás alatt lévő egyetem. A bizonyos pontokon óhatatlanul és rendre közös út soron következő állomása a MozartLateNight bemutató, amely igazi kuriózumként este tízkor kezdődik a Zeneakadémia kistermében” – mondja Ókovács Szilveszter főigazgató a premier előtt.

 

„Az Opera először mutat be kamaraprodukciót a frissen felújított Zeneakadémia Solti György termében. A régi szépségében helyreállított, 300 fős, karzatos kisterem valaha az opera szak otthona volt: most felújított színpadával, zenekari árkában újra azzá lesz, és kamaraoperai előadásokat is befogad. Az Opera mint a Zeneakadémia stratégiai partnere, minden évben élni kíván a lehetőséggel, és különleges kamaraművek különleges interpretációjának sorozatával készül nézői elé” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.

 

MozartLateNight2

 

Az Operaház ajánlója a darab elé:


A dán bölcselő, Kierkegaard nevezte az érzéki zsenialitás zeneszerzőjének Mozartot, s bár a kifejezést a Don Giovanni kapcsán használta, az érzéki zsenialitás a teljes életműre érvényes. Az Opera produkciójában frivol színpadi egységgé áll össze néhány kevéssé ismert Mozart-kompozíció: az énekesnők versengését karikírozó ifjúkori daljáték, A színigazgató, valamint az éjszaka jótékony leple alatt egymásra találó szerelmesek legsajátabb műfajának képviselője, a Hat noktürn. A későesti előadás 18 éven felülieknek szól, tekintettel arra, hogy az alkotók, Szarka János rendező és Menczel Róbert díszlet- és jelmeztervező a Mozart-zenében rejlő érzékiség maximális kibontására törekszenek. És ami az érzékiséget illeti: van mit kibontani Mozart zenéjéből, ezúttal Oberfrank Péter irányításával.

A stand-up comedy világában és íróként is ismert Litkai Gergely által abszurd komédiává rajzolt történet akár egy mai szappanoperában is megállná a helyét: fiatal énekesek vetélkednek magánéleti félreértések és komikus szituációk közepette, miközben az örök kérdés is terítékre kerül: vajon a darab megrendelője – azaz a szponzor – mennyire szólhat bele a művészet magasztos kérdéseibe? A megrendelő végül dönt: Mozart Hat noktürnjének erotikus előadását kéri a társulattól – ez eredetileg egy dalciklus, amely szerelem hat stációját mutatja be –, a társulat pedig teljesíti a kívánságot az este második felében. Hat éjszaka története, hat háromszólamú dalban, miközben az énekesekhez két táncospár is csatlakozik. 

MozartLateNight1


Mozart: A színigazgató

Szivessyné Sándor Brigitta: Sáfár Orsolya
Szendy Silver: Puja Andrea
Madár Károly: Mukk József
Bari Antal: Busa Tamás


Mozart: Hat noktürn

Szoprán: Sáfár Orsolya, Puja Andrea
Tenor: Mukk József
Basszus: Busa Tamás

Karmester: Oberfrank Péter
Magyar szöveg: Litkai Gergely
Díszlet- és jelmeztervező: Menczel Róbert
Rendező: Szarka János

2014. február 8., 11., 13., 16., 19., 22.

Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

 

süti beállítások módosítása